Szarvason két fideszes és egy egykori fideszes is elindulhat polgármesternek
A helyi Fidesz nem a fideszes polgármestert támogatja.
A helyi Fidesz nem a fideszes polgármestert támogatja.
A szeretethez, szerelemhez való jog mindenkié, ahogy a Coca-Cola is – üzeni a cég.
Az államtitkár szerint az emberek is tudják, hogy az ellenzékre nem számíthatnak a családok.
Nem tudtuk meg a válaszból, hogy pártszinten is bojkottálják-e a Coca-Colát, vagy sem.
„Ha ugyanazt mondjuk, amit mindig is mondtunk, tíz vagy húsz évvel ezelőtt, arra ma mindenhol azt sütik rá, hogy fideszes vagy” – panaszkodott az egykori Pax Hungarica vezére.
Levelet küldtek a Pénzügyminisztériumból, arra kérik a polgármestereket – ellenzéki városvezetőket is –, hogy segítség a munkájukat, miként fejlődött a településük 2014 és 2020 között. Ebből tervez kampányt a kormány.
A szélsőjobboldali és a populista jobboldali narratívában kétpólusú háború folyik: védik a keresztény értékeket, az iszlamizációval szemben, valamint védik a hagyományos értékeket a liberálisok ellen. A Fidesz ráadásul kizártnak tartja a muszlim menekültek társadalmi integrációját, sőt, arra sem lát esélyt, hogy lehetséges a muszlimok és a keresztények békés egymás mellett élése.
Egyedül Gulyás Gergely árulta el, hogy mit fog csinálni a kormány háromhetes szünetében.
Kormányinfót tartott Gulyás Gergely miniszter és Hollik István szóvivő. Kiderült, nem kellett átengednünk a fegyvereket szállító orosz gépet, csak átrepült. A miniszter péntektől szabadságra megy, Franciaországba. A miniszter azt mondta a reptérről, szidni szeretné a Budapest Airportot, szidja is, a legjobb lenne, ha eladnák és elmennének.
Orbán Viktor is levelet írt neki.
Még a kormánybarát csatornákon sem dicsérik úgy a magyar családtámogatást, mint ahogy a Fox News hétfő esti adása és műsorvezetője tette.
De aztán kiderült, a netceleb.
Államtitkára szerint olyan kérdéseket kellene feltenni a miniszterelnöknek, amelyekből nem süt eleve az elfogultság.
Csökkent az egyéni kerületek száma, és emiatt változtak a körzetek határai is.
A legtöbbször csak a kormányfő fejében van meg az, amit Tusnádfürdőn bejelent, csak vázlatok ezek, de kijelölik a kormányzat hosszú távú politikáját.
Fideszes polgármesterek nem így gondolják.
Festői környezetben próbálja rendezni a viszonyt a Német Kereszténydemokrata Néppárt és a magyar kormánypárt – ez egyelőre csak döcög.
Idén nem lehet kormányellenességgel vádolni a gombaszögi nyári tábort.
A Jobbik volt elnöke szerint digitális diktatúra az, amit Orbán Viktor felépített Magyarországon. Vona Gábor volt a hvg.hu podcastjának, a Fülkének a vendége.