Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Újabb részleteket mesélt Galbács Mihály gyulai, már csak volt fideszes politikus a Partizánnak, például azt, ki az a helyi politikusokhoz rokoni szállal is kötődő vállalkozó, aki 2010 óta tarol a tendereken, és azt is, hogy változott meg Gyula 2010 után.
Galbács most a Partizán Youtube-csatornának beszél ismét, még részletesebben a gyulai gazdasági és politikai összefonódásokról. Önmagát a videóban "második vonalas, szakmával foglalkozó” politikusként definiálta, Gyulát pedig polgárvárosként, ahol "azonnal jött a válasz, hogyha nem jól csináltuk a dolgokat".
Frissítés: A Partizán szerdán reggel közölte, hogy a videót a Youtube úgynevezett "harmadik fél" keresete miatt elérhetetlenné tette. Szerintük a videó eltávolítása indokolatlan, mert senki személyiségi jogait nem sértették meg.
Azonban azt mondta, 2010 óta ez megváltozott, hiszen tudatosan úgy épült a rendszer, hogy a városlakók már ne tudjanak beleszólni a helyi ügyekbe. Galbács az új rendszer működését úgy érzékeltette:
ha azt mondják, hogy kérnek még 100 millió forintot, akkor megszavazod a még 100 milliót, ha nem teszed, hirtelen kívül találod magadat.
Szerinte a fideszes képviselők is kényszerpályán mozognak, nem tudnak kiszállni a gépezetből. Arról is beszélt, nem biztos, hogy jó a vezetésnek, ha van egy jól képzett képviselő a testületben, mert kérdései lehetnek, és attól a jelenlegi vezetés irtózik.
Olyan képviselők kellenek, akik nem beszélnek, "csak megnyomják a gombot, és kész".
Nemrég a piszkos ügyekkel megvádolt gyulai polgármester, Görgényi Ernő lovagkeresztet kapott, és egyébként rágalmazás miatt feljelenést tett Galbács ellen, és polgári pert is ígér. Róla a kitálaló politikus azt mondta: 2010-ben még "szerény gyerek volt", a képviselői fizetéseket is befagyasztotta.
"Egy cég nyeri a tenderek 90%-át"
Galbács ezután arról kezdett mesélni, hogy valószínűleg nem tisztességesen, nem a játékszabályok szerint nyerik a közbeszerzéseket bizonyos cégek, és mindehhez asszisztál a közgyűlés is "vagy jóhiszemből, vagy félelemből, nem tudom".
Azt mindenesetre nehezen lehet megmagyarázni, hogy 2014 óta az önkormányzati közbeszerzések 90%-át egy vállalkozó nyeri - folytatta Galbács, aki aztán kifejti, hogy Piskolty Tiborra és cégeire, a Futizó Kft.-re és az Innoconsys Kft.-re gondol, előbbi 2010-ben, a másik 2011-ben alakult, a kettő együtt 1,7 milliárd forintos osztalékot termelt ki 2010 óta a kitálaló politikus szerint.
Egy neki beszélő vállalkozóra hivatkozva Galbács pedig azt is elmondta, ki mennyit kap az elnyert munkákból:
10% Görgényié, 20% a többinek, de valószínűleg abból is kap Görgényi.
De elhangzik az is, hogy Piskolty gyerekkori barátja, Csizmadia Imre bizottsági tag a közbeszerzési bizottságban, Csizmadia feleségének a testvére pedig a polgármester felesége.
"Biztosan hibáztak, mert kiderült"
Galbács arról is beszél, hogy elküldte Orbán Viktornak a helyzetet kitálaló levelét, akinek titkárságáról azt a választ kapta, hogy Kubatovék illetékességébe került az ügy, Galbács szerint személyesen Kovács József megyei képviselőhöz, aki a Partizánnak nem kívánt nyilatkozni.
Galbács szerint egyébként a "fölső Fidesz-vezetés" számára most már az érintettek is bűnösök, hiszen nem tudták megakadályozni, hogy nyilvánosságra kerüljön ez az ügy.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.