Sok autógyárban nem mérnökök vezénylik az átállást az önvezető járművek világába
A Daimlernél pénzügyes, a Ferrarinál dohány-, a Fordnál bútoripari menedzser vette át a kormányt, a General Motorsnál pedig egy hr-es.
A Daimlernél pénzügyes, a Ferrarinál dohány-, a Fordnál bútoripari menedzser vette át a kormányt, a General Motorsnál pedig egy hr-es.
Mutatjuk, hogy a legfrissebb 2018-es adatok alapján jelenleg melyek a világ legtöbbet érő autómárkái.
Így mindjárt többen juhászkodnának.
A pickup tulajdonosa nem tudta lenyelni, hogy elvontatják az autóját, ezért megpróbálta azt visszaszerezni. Ekkor vette kezdetét az őrült küzdelem.
Az amerikai márka egyik legsikeresebb modelljét két évtizede mutatták be, a közönség pedig azóta imádja. Nem sokon múlott azonban, hogy ne ez legyen a jellegzetes családi autó neve. Lássuk, hogyan vált a Focus a márka egyik meghatározó alakjává.
Az autóipar hosszú évtizedekig csak és kizárólag kereklámpás modelleket ontott magából, de aztán jött a változás.
A már 40 országban sikeresen működő vezetéstechnikai programsorozatnak ismét lesz magyar rendezvénye, amelyen ezúttal a kerékpárosok és az autósok biztonságos „együttélése” áll majd a fókuszban.
Ezzel a négy keréken guruló luxusotthonnal akár úttalan utakon is bátran közlekedhetünk, de sajnos alaposan megkérik az árát.
Állóra fékezte a motor kerekeit az a motoros, aki egy Ford Focus ST hátuljának csapódott neki.
Hamarosan Magyarországon is kapható lesz az aktuális Mustang limitált szériás új kiadása.
A Passat és az Insignia egyik legfőbb riválisának hamarosan felvarrják a ráncait, érkezőben az új Mondeo.
Most egyértelműen kiderül, hogy az eggyel kevesebb henger miatt esetleg gyengébben teljesít-e az új Fiesta ST.
Ha egy autómárka egy modellje túlél egy-két divathullámot, sikeresnek számít. Ha azonban évtizedek óta kategóriája meghatározó egyénisége bír lenni, akkor már ennél jóval többről van szó.
Ilyen az, amikor a munkavégzők járművei alaposan megnehezítik a közlekedő autók és gyalogosok dolgát.