Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#HungaroControl

hvg.hu Vállalkozás

Indulhat a Rába, a HungaroControl és a HM-cégek holdingba szervezése

Katonai és polgári jellegű cégek “védelmi ipari” holdingba szervezésének nyit utat egy friss törvénymódosítás. A kormányzat szerint nincs szándék az állami cégek – például a HungaroControl – eladására, azok a holdingba szervezés után visszakerülnek a védett nemzeti vagyon körébe.

Kovács Gábor Gazdaság

A Fidesz keggyé degradálta a dolgozók legerősebb fegyverét – ahogy a légiirányítók példája mutatja

A kormány a járványhelyzetre hivatkozva tiltotta meg a légiirányítók sztrájkjogát. Két lehetőség van: ez vagy hazugság, hiszen eközben azt állítja, hogy az ország jól áll a járvány elleni harcban, vagy valójában a turizmus miatt nem engedi a sztrájkot. Az biztos, hogy a Fidesz nem szabályozta, csak még jobban gumiszabályosította a sztrájkjogokat a munkáltató javára.

1 2 3 4 5
Több milliárd forintot ad a kormány az aszály elhárítására

Több milliárd forintot ad a kormány az aszály elhárítására

„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

„Rajtunk áll, hogy a halottakat megbosszuljuk, éspedig a pályán, szabályos küzdelemben” – 40 éve történt a Heysel-tragédia

Marsi Anikó az édesapja öngyilkosságáról beszélt

Marsi Anikó az édesapja öngyilkosságáról beszélt

Állami támogatást kapnak a keresztény szemlélet alapján működő reprodukciós centrumok

Állami támogatást kapnak a keresztény szemlélet alapján működő reprodukciós centrumok

Látott már tollaslabdázó robotot? Mutatunk egyet – videó

Látott már tollaslabdázó robotot? Mutatunk egyet – videó

A kormány államadósság-trükkje tovább növelte az MNB brutális veszteségét

A kormány államadósság-trükkje tovább növelte az MNB brutális veszteségét

Marsi Anikó az édesapja öngyilkosságáról beszélt

Marsi Anikó az édesapja öngyilkosságáról beszélt

Drasztikus olvadásnak indult a Mediaworks nyeresége 2024-ben

Drasztikus olvadásnak indult a Mediaworks nyeresége 2024-ben

Nehéz helyzetben lévő fiatalok érettségihez jutását támogatják a Józsefvárosban

Nehéz helyzetben lévő fiatalok érettségihez jutását támogatják a Józsefvárosban

A címlapról ajánljuk