Kína július óta használ egy rejtélyes koronavírus-vakcinát
Az oltóanyagról semmit nem tudni azon kívül, hogy orvosoknak és ápolóknak adják be.
Az oltóanyagról semmit nem tudni azon kívül, hogy orvosoknak és ápolóknak adják be.
Alkotmányozó többség a parlamentben, katonás szellem az államigazgatásban, nem egészen önzetlen kínai segítség – ez ma Srí Lanka. A családi hatalom bebetonozásának kísérletét a koronavírus-járvány is segítette.
Orbán Viktor szívesen kérkedik azzal, hogy a nemzeti érdek szerinti geopolitikát követ. A fehéroroszországi események azonban zavarba hozták a magyar kormányfőt.
A legfrissebb hírek szerint a TikTokot birtokló kínai ByteDance már az Oracle képviselőivel is tárgyal a videomegosztó eladásáról.
Ha választani kellene a WeChat nevű népszerű chatapp és az iPhone között, akkor a kínai felhasználók az üzenetküldő mellett teszik le a voksokukat.
Miközben javában tart az amerikai-kínai kereskedelmi háború, az amerikai cégek nem szívesen mondanak le kínai üzleteikről. A Microsoft, amellett hogy élénken érdeklődik a TikTok iránt, annak is hangot adott, hogy nincsen szándékában kivonulni Kínából.
Egy napja egy Peruból érkezett garnélarák-szállítmány csomagolásán is felfedezték a vírust.
Mike Pompeo sürgette Csehországot, hogy az szálljon szembe Pekinggel, ugyanúgy, ahogyan azt egykor a szovjetekkel szemben tette.
Az ok az lehet a Balkan Insight szerint, hogy Magyarország túl szívélyes kapcsolatot ápol Kínával.
A kullancsok által terjesztett SFTS vírus régebb óta ismert a tudósok előtt. A kórokozó most ismét terjedni kezdett.
Már szinte nem is tudunk úgy képre nézni a digitális térben, hogy ne vehetnénk meg azonnal az ábrázolt terméket. Az olyan luxusmárkák pedig, mint a Chanel, a Dior, a Gucci és a Burberry pedig Snapchaten, TikTokon és WeChaten keresztül küzdenek a fiatalabb vásárlók figyelméért – és pénzéért. Kína után Nyugaton is egyre inkább teret kap a közösségi médián keresztüli vásárlás, aminek a koronavírus egy újabb löketet adott.
India legnagyobb ételházhozszállító cége 10 napos menstruációs szabadságot biztosít női és a transznemű munkavállalóinak.
Ez lehet az egyetlen ilyen ismert példány, sosem láttak még hasonlót.
A büntető intézkedések Carrie Lamot, a kínai különleges közigazgatási terület vezetőjét és 11 hongkongi, illetve kínai tisztségviselőt sújtanak a nemrégiben bevezetett nemzetbiztonsági törvény miatt.
Kevin Mayer, a TikTok vezérigazgatója levélben közölte a munkatársaival, hogy nem marad tovább a TikTok élén.
Pedig nem is gyerekek voltak, hanem fiatal férfiak, és a gesztus egészen másról szól.
A heves esőzések hatására helyenként 5 méterrel emelkedett a folyó vízszintje.
Mielőtt valaki rendelt a csangsai étteremben, le kellett mérnie a súlyát. Mindezt egy nemes ügy érdekében kellett megtennie.