Vuhanban óriási tanévnyitót tartottak, kevés maszkkal – fotók
A városban 1,4 millió diák kezdte el a tanévet.
A városban 1,4 millió diák kezdte el a tanévet.
Szeptembertől a valódi nevüket használva videojátékozhatnak a kínai felhasználók, akiket ezért minden alkalommal azonosítanak majd. Az állam által elrendelt szigorítás kidolgozói szerint ez a lakosság védelmét szolgálja a túlzott számítógépezéstől.
Technológiai exportengedélyhez kötné a kínai TikTok videómegosztó amerikai üzletágának az eladását a pekingi kormány, ami okozhat még bonyodalmakat.
Az USA Irán-politikája egy táborba szorította az európai hatalmakat Oroszországgal és Kínával. Teheránban a Nyugat felé nyitó mérsékeltekkel szemben a Kína-barát keményvonalasok kerekednek felül.
A Microsoft, a Walmart, a Twitter és az Oracle után ezúttal egy videós alkalmazás tulajdonosai és egy befektetőcég tett le egy komolyabb ajánlatot a TikTok és a ByteDance asztalára. Már ha valóban letették.
Egyre feszültebb a két ország vitája a csendes-óceáni kínai térfoglalás miatt.
Németország kétszer annyi lélegeztetőgépet vásárolt sokkal kevesebbért, mint mi, de Hollandia és Olaszország is sokkal jobban alkudott.
Kevin Mayer, a TikTok vezérigazgatója levélben közölte a munkatársaival, hogy nem marad tovább a TikTok élén.
Pedig nem is gyerekek voltak, hanem fiatal férfiak, és a gesztus egészen másról szól.
Az oltóanyagról semmit nem tudni azon kívül, hogy orvosoknak és ápolóknak adják be.
Alkotmányozó többség a parlamentben, katonás szellem az államigazgatásban, nem egészen önzetlen kínai segítség – ez ma Srí Lanka. A családi hatalom bebetonozásának kísérletét a koronavírus-járvány is segítette.
Orbán Viktor szívesen kérkedik azzal, hogy a nemzeti érdek szerinti geopolitikát követ. A fehéroroszországi események azonban zavarba hozták a magyar kormányfőt.
A heves esőzések hatására helyenként 5 méterrel emelkedett a folyó vízszintje.
A legfrissebb hírek szerint a TikTokot birtokló kínai ByteDance már az Oracle képviselőivel is tárgyal a videomegosztó eladásáról.
Ha választani kellene a WeChat nevű népszerű chatapp és az iPhone között, akkor a kínai felhasználók az üzenetküldő mellett teszik le a voksokukat.
Miközben javában tart az amerikai-kínai kereskedelmi háború, az amerikai cégek nem szívesen mondanak le kínai üzleteikről. A Microsoft, amellett hogy élénken érdeklődik a TikTok iránt, annak is hangot adott, hogy nincsen szándékában kivonulni Kínából.
Mielőtt valaki rendelt a csangsai étteremben, le kellett mérnie a súlyát. Mindezt egy nemes ügy érdekében kellett megtennie.
Egy napja egy Peruból érkezett garnélarák-szállítmány csomagolásán is felfedezték a vírust.
Mike Pompeo sürgette Csehországot, hogy az szálljon szembe Pekinggel, ugyanúgy, ahogyan azt egykor a szovjetekkel szemben tette.