A cseh kormány külügyminisztériumának megtámadásával vádolja Kínát
Az APT31 nevű csoport a nagykövetségek és az EU-s intézmények között küldött, nem titkosított e-mailekhez férhetett hozzá.
Az APT31 nevű csoport a nagykövetségek és az EU-s intézmények között küldött, nem titkosított e-mailekhez férhetett hozzá.
Kína a Szu Haj No 1 nevű hajóval vágna bele az ipari lazactermelésbe, amivel a jövőben csökkentené az élelmiszerrel kapcsolatos kitettségét az ország.
Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e áldozatok, és ha igen, hányan.
Több műholdat is felbocsátott nemrég Kína, amelyek az első darabjai annak a rendszernek, ami végül egy komplett szuperszámítógépet ad majd ki.
Lehetséges magyarázatok vannak rá, de széles körben elfogadott tudományos bizonyíték még nem támasztja alá, mi okozhatja, hogy Kínában kilőtt a demenciás esetek száma – messze túlszárnyalva a globális adatokat is.
A kínai autógyártó szédületes tempóban tarolná le az Európai Unió piacát, ebben játszhat kulcsszerepet a szegedi gyár és a budapesti fejlesztési központ. De felmerülhet egy újabb akkugyár telepítése is.
Amerika már nem őrzője, hanem hackere a globális kereskedelmi rendszernek. Kína megnyerte az összecsapást az USA-val szemben – mondta a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjúban Richard Baldwin professzor, aki évtizedek óta figyeli és elemzi a világkereskedelem rendszerét.
Júniusban tesztelheti a kínai hadsereg a Csiu Tien nevű drónhordozó drónt, ami megbéníthatja az ellenséges légvédelmet.
Ők is hasonlót várnak el – mondta a kínai külügyminiszter egy héttel azután, hogy a volt tajvani elnök Koppenhágába látogatott.
Világszerte egyre többet adnak el plug-in hibrid, illetve tisztán elektromos kocsikból.
Győzni látszik a józanság a Donald Trump által kirobbantott vámháborúban, miután hétfőn az USA és Kína tűzszünetet kötött. A világgazdaság és a globális kereskedelem viszont még szenvedni fogja a Washington keltette bizonytalanságot.
A pénzmosás elleni szabályok kiforgatásával revolverez a kormány mindenkit, aki közélettel foglalkozik; elkészült az új MNB-törvény tervezete; Magyarországra hozzák a BYD európai központját. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.
Tárt karokkal várja a magyar vállalatokat Hongkong, ami hiába Kína része, a világ harmadik legjelentősebb pénzügyi központjaként rendkívül nyitott gazdaságot működtet, és minden lehetőséget megad arra a külföldi vállalatoknak, hogy mindenki megelégedésére elkölthessék a pénzüket. Alpha Lauval, az Invest Hong Kong (InvestHK) állami befektetésösztönző ügynökség főigazgatójával beszélgettünk.
A felek 90 napos szünetben egyeztek meg a múlt hétvégén Svájcban, ennek meghosszabbítását szorgalmazza a lap.
105,8 milliárd dollárra nőtt a TikTok márkaértéke.
A cég az amerikai-kínai kereskedelmi és vámfeszültségeknek való kitettségét igyekszik csökkenteni.
Donald Trump nemrég arról beszélt, nem szeretné, ha az Apple Indiában gyártaná le az amerikai piacra szánt iPhone-okat.
A kínai Baidu Európában elsőként Svájcban kezdené el tesztelni az önvezető robotaxiját, de Törökországban is megvetné a lábát.
Egyesek szerint éppen emiatt tartósabbak a címkék és matricák, mint maguk a termékek, amikre rárakják azokat.
Három negyedévnyi esés után az idei év elején újra nőttek az európai elektromosautó-eladások, az elemzők optimizmusa azonban így is mérséklődött a korábbi évekhez képest. A Tesla Európában és Kínában is elvesztette piacvezetői pozícióját, Amerikában azonban továbbra is egyet jelent Elon Musk márkája az e-autózással.