Pillecukorhoz hasonlító betont kevert ki Kína, nagyobb biztonságban lesz az, aki repülőgépre ül

Kína már 14 repülőterén telepítette az úgynevezett pillecukor-betont, ami akár egy 100 tonnás, kényszerleszállást végrehajtó repülőgépet is képes lelassítani.

  • HVG HVG
Pillecukorhoz hasonlító betont kevert ki Kína, nagyobb biztonságban lesz az, aki repülőgépre ül

A repülésnek a két legkritikusabb pillanata a felszállás és a leszállás. A repüléssel kapcsolatos balesetek gyakran épp ezeknél a műveleteknél történnek meg, ezért elengedhetetlen, hogy valamilyen biztonsági intézkedéssel megpróbálják a repülőterek csökkenteni a súlyos balesetek kialakulásának kockázatát.

A Nemzetközi Polgári Repülési Szervezet például előírja, hogy minden repülőtéren legyen a tényleges futópályán túlnyúló további 90 méternyi biztonsági zóna. Ezeknél a legtöbbször vizet, homokot, gyepet vagy sima talajt használnak, ám mindegyiknek megvan a maga kockázata. A vizek például télen befagyhatnak és vonzzák az állatokat is, míg az eltérő páratartalom miatt eltérő hatékonyságú lehet a többi biztonsági zóna rétege is.

A kínai China Building Materials Academy mérnökei most egy úttörő megoldással álltak elő, ami még biztonságosabbá teheti a futópályákat. A speciális anyagot „pillecukor-betonként” emlegetik: ez egy ultrakönnyű hab, ami puha párnaként morzsolódik szét, elnyelve a repülőgép becsapódási energiáját. Ennek köszönhetően nagyobb biztonságban lehetnek a kényszerleszállást végző repülőgépek utasai és személyzete is.

A kínai CGTN beszámolója szerint az anyagot a rendkívül alacsony sűrűsége teszi különlegessé: köbméterenként csupán 200 kilogrammot nyom, ami körülbelül tizede a hagyományos beton súlyának. Bár szilárdnak tűnik, úgy tervezték meg, hogy erő behatására kontrollált módon essen össze, ami segíthet lelassítani egy 100 tonnás repülőgépet is.

Lángok csaptak fel a hajtóműből, kényszerleszállást hajtott végre az American Airlines repülőgépe – videó

Nyolc perccel a felszállás után landolt az American Airlines egyik Airbus A321-es repülőgépe, amelynek a jobb szárnya alatt lévő hajtóművéből lángok csaptak fel.

Ez utóbbi tulajdonság elérése volt a legnehezebb. Fang Jun, az anyagot tervező mérnöki csapat tagja szerint a hab szilárdságát szűk tartományon belül, 0,30 és 0,35 megapascal között kellett tartani. Ennek oka, az, hogy ha túl erős, akkor nem nyomódik össze megfelelően, ha pedig túl gyenge, akkor nem lassítja elég hatékonyan a repülőgépet.

Ahhoz, hogy a beton buborékos legyen, a szakemberek egy speciális légpórusképző adalékot adtak hozzá, ami lényegében egy különleges gyantából készült. Ez egy védő „páncélt” hoz létre minden buborék körül, megakadályozva, hogy az anyag azelőtt roppanjon össze, mielőtt arra szükség lenne.

Eddig Kína 14 repülőterén telepítették az újdonságot. A csapat szerint a délnyugat-tibeti Nyingcsi prefektúra repülőterén kiemelkedően jól teljesített: egy év alatt az anyag teljesítménye csupán 3 százalékot ingadozott, ami bőven a 10 százalékban meghatározott küszöbérték alatt van.

A szakemberek úgy vélik, hogy mivel olcsó, könnyen előállítható és környezetbarát megoldásról van szó, a jövőben a világ más repülőterein is alkalmazhatják majd az anyagot.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.