#Magyarország

A magyar kormányból teljesen hiányzik az önkritika, pedig elég gyatra a bizonyítványa – interjú Kopits György közgazdásszal
 

A magyar kormányból teljesen hiányzik az önkritika, pedig elég gyatra a bizonyítványa – interjú Kopits György közgazdásszal

Új és új gazdaságpolitika között is nagy a különbség. Az argentin elnök teljesen szakított a peronista múlttal, míg a magyar kormány nem ismeri el a hibáit. Bár azt állította, hogy Magyarország jobban teljesít, de ez nem igaz – mondja Kopits György közgazdász, a Költségvetési Tanács első, 2011-ben lemondásra kényszerített elnöke, aki egy Buenos Aires-i magánegyetemen tart kurzust egyebek mellett az EU stabilizációs tapasztalatairól, eredményeiről és kudarcairól.



Joe Biden búcsúajándéka Kecskemétnek: amerikai pénzből jöhet hadászati fejlesztés, de atomtöltetet aligha hoznak
 

Joe Biden búcsúajándéka Kecskemétnek: amerikai pénzből jöhet hadászati fejlesztés, de atomtöltetet aligha hoznak

A leköszönő amerikai elnök vélhetően utoljára írta alá országa védelmi költségvetését tavaly decemberben. Ebben három olyan tétel is van, amely kecskeméti hadászati fejlesztésekre vonatkozik. Más kérdés, hogy ebből mikorra lehet valóban valami – várhatóan nem a közeljövőben, hiszen az Egyesült Államoknak van ennél fontosabb dolga is.




Le Figaro-elemzés: Utolérheti Magyarországot és Szlovákiát a német autóipari válság
 

Le Figaro-elemzés: Utolérheti Magyarországot és Szlovákiát a német autóipari válság

A két ország számára súlyos következményekkel járhat, hogy lelassult a német anyacégek termelése, mivel mind Magyarország, mind Szlovákia erősen függ attól, miként alakulnak a dolgok a német gazdaságban. A BMW máris bejelentette, hogy a tervezett debreceni üzemben nem három, hanem csupán két modell gyártanak majd, ami azt jelenti, hogy évente nem 150 ezer, hanem csupán 80-90 ezer jármű kerül le a szalagról.

hvg360 hvg360






Trükközés a mentelmi jogokkal: így válik Magyarország bűncselekményekkel vádolt politikusok menedékévé
 

Trükközés a mentelmi jogokkal: így válik Magyarország bűncselekményekkel vádolt politikusok menedékévé

Politikai menedékjogot kapott Magyarországon Marcin Romanowski egykori lengyel miniszterhelyettes, akit hazájában 11 bűncselekmény elkövetésével vádolnak. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a döntést azzal magyarázta, Lengyelországban „jogállamisági válsághelyzet” alakult ki. 2018-ban hasonló indokkal kapott menedéket Magyarországon Nikola Gruevszki volt macedón miniszterelnök is, akinek Orbán Viktor állítólag személyesen ígért védelmet.





Bloomberg: Orbán, Macron és Meloni vetélkedik, ki legyen Trump hangja Európában
 

Bloomberg: Orbán, Macron és Meloni vetélkedik, ki legyen Trump hangja Európában

Ismét szorul vissza Magyarországon a igazságszolgáltatás függetlensége, idéz magyar civileket az EUobserver. Az európai gazdaság visszaszorul az USA mögött, írja a Times. Marine Le Pen a Trump-féle forgatókönyvet alkalmazza Franciaországban, írja a Washington Post szerzője. Az Independent szerint a Nyugatnak meg kell gátolnia, hogy Szíriában működésképtelen legyen az állam. A NYT szerzőjének kommentárja szerint nem jó, de nem is felháborító, hogy a feldühödött tömegek a bosszú nevében feldúlták Damaszkuszban az elnöki palotát. A Financial Times szerint helyes, hogy a román Alkotmánybíróság eltörölte az elnökválasztás eredményét. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.

hvg360 hvg360