Szeptember eleje Pozsonyban, az iskolakezdés utáni napok, a munkahelyem mégis megtelik gyerekekkel, napokon át. Nem azért, mert „hozd a gyereked munkába” akciót tartunk, hanem bombariadó-hullám borzolja a szlovák társadalom kedélyét. Napokig tart a fenyegetés, minden reggel érkeznek az iskolákba az újabb e-mailek, Szlovákiában 270 oktatási intézményt, a szomszédos Csehországban több mint ötszázat, és rajtuk keresztül gyerekek tízezreit és még több szülőt, családtagot érintenek a bombariadók.
Szeptemberre Pozsonyban már megszokottá vált a zavarkeltésnek ez a formája, hiszen átesett Szlovákia egy ugyanilyen körön májusban, és az előző évben decemberben is.
A legutóbbi, harmadik hullám alatt már fásultan tápászkodtak fel a kollégáim az asztaluk vagy az interjúalanyaik mellől, hogy a gyerekeikért siessenek az iskolákba, akik aztán a szerkesztőségben a munkaidő végéig apatikusan rajzolgattak vagy klimpíroztak a billentyűzeten. Az egyik szlovák barátom gyerekének az ovijában a vezetőség csak egy héttel később vette észre a fenyegető e-maileket, így az ovisoknak addig nyugtuk volt.
Szlovákiában 2023 telén kezdődött a terrorfenyegetésnek ez a fajtája, azelőtt ott is csak – az én gyerekkoromból is jól ismert – telefonfülkés, dolgozatnapra időzített bombariadó dívott. Az első ilyen hullámban Ausztria is érintett volt, nyugati szomszédunknál – a mostani magyarországihoz hasonlóan – iszlamista szélsőséges narratívába csomagolta a fenyegető a levelet, amely szerint „megtisztítaná a hitetlenektől Ausztriát”.
A tavaly májusi szlovák és cseh körben a fenyegető e-mailek feladójában a cím orosz végződésű volt, a szöveg pedig szintén muszlim vallási indíttatást imitált, és halálos fenyegetéseket tartalmazott. Hasonló volt tehát a mintázat, mint minap az itthoni. Mondjuk csak nálunk volt olyan együttállás, hogy épp a fenyegetések előtt derült ki, hogy a kormány a fél fővárost eladja annak, akit egy arab ország kijelölni méltóztatik.
Gyomortájról jön a rossz érzés.
