Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
Bidenék felmondták, Trump elnök hivatalba lépése után talán gyorsabban vissza lehet állítani.
Orbán Viktor felhatalmazta Nagy Mártont, hogy kezdjen tárgyalásokat a kettős adóztatást kizáró magyar–amerikai egyezmény megújításáról – derül ki a legfrissebb Magyar Közlönyből.
A nemzetközi üzleti kapcsolatokban mindenképp előnyös, ha a két ország között van olyan egyezmény, amelynek alapján nem kell ugyanazért az ügyletért mindkét országban adót fizetni. Volt ilyen Magyarország és az USA között is, de ezt a Biden-kormány 2022-ben felmondta, miután a magyar kormány nem akarta támogatni egy globális minimumadó bevezetését.
Azt aztán mégis el kellett fogadni, 2023 végén meg is született róla a törvény, de addigra a magyar–amerikai egyezmény már nem élt. Az ősszel Varga Mihály pénzügyminiszter beszélt arról, hogy ezt meg kellene újítani.
Csütörtök este pedig megjelent a Magyar Közlönyben a miniszterelnök határozata, amely szerint egyetért „a Magyarország Kormánya és az Amerikai Egyesült Államok Kormánya között a jövedelemadók területén a kettős adóztatás elkerüléséről és az adóztatás kijátszásának megakadályozásáról szóló megállapodás létrehozásával”. A tárgyalásra és az előzetes – majd a kormány elé terjesztendő – megállapodásra felhatalmazta Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert.
Ezzel egyidejűleg Nagy Márton kinevezte Katona Bencét, a Magyar Fejlesztési Bank elnökét a magyar–amerikai üzleti kapcsolatokért felelős miniszteri biztosnak.
Katona feladata egyebek között, hogy új befektetési és üzleti együttműködéseket térképezzen fel, kiemelt figyelmet fordítva az információtechnológiára és mesterséges intelligenciára, a digitalizációra, az autóiparra, az egészségügyre és az oktatásra. Támogassa a nemzetgazdasági minisztert Magyarország és az Egyesült Államok közötti befektetői kapcsolatok erősítésében, illetve kutassa fel és koordinálja azokat a piaci lehetőségeket és együttműködéseket, amelyek elősegítik a magyar vállalkozások amerikai piacon való megjelenését. A miniszteri biztosi tisztséghez semmilyen anyagi juttatás vagy külön titkárság nem jár.
Katona Bence január 1. óta a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója (korábban, 2023 óta a Nemzeti Tőkeholdingot vezette), és kinevezésekor a miniszter azt várta el tőle, hogy a Magyar Fejlesztési Bank továbbra is járuljon hozzá a magyar vállalkozások teljesítményének növeléséhez, versenyképességük megerősítéséhez, így a gazdasági növekedés bővítéséhez. Az új megbízatás tehát a rangját, súlyát emeli meg az amerikai kapcsolatteremtésben.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Egyelőre nem világos, milyen ellencsapásra lehet képes Irán, ugyanakkor Donald Trump táborában is többen úgy látják, hogy Amerikának nem lett volna szabad belekeverednie ebbe a háborúba.
Erről ír a világsajtó.
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.
Érdemes lesz minél gyakrabban hidratálni és kerülni a tűző napot a déli órákban.