Fura hiba van a Windows 7-ben, nem lehet kikapcsolni a számítógépeket
Egyelőre a Microsoft sem érti, mi áll a jelenség mögött, ami miatt nem, vagy csak nehezen lehet leállítani egyes Windows 7-et futtató számítógépeket.
Egyelőre a Microsoft sem érti, mi áll a jelenség mögött, ami miatt nem, vagy csak nehezen lehet leállítani egyes Windows 7-et futtató számítógépeket.
Míg a Chrome vitathatatlanul a böngészőpiac vezetője, vannak gyengébb pontjai is. Az egyik ilyenen segíthet a nagy konkurens Microsoft egyik fejlesztése.
A technológiai vállalatoknak köszönhetően az elmúlt 2 évben a háromszorosára nőtt a cégek által vásárolt tiszta energia.
A Microsoft egy ügyes trükkel érné el, hogy a Chrome böngészőben ne a Google, hanem a Bing legyen az alapértelmezett keresőmotor.
Saját magát bírálta felül a Microsoft, amikor mégis kiadott egy (utolsó) frissítést a már nyugalmazott Windows 7-hez. Azért döntöttek így, mert az utolsónak tervezett csomagban ők maguk rontottak el valamit.
A tervek szerint 2020 végén dobnák piacra a tavaly bemutatott Surface Duót, a fejlesztők most megkapták az appok elkészítéséhez szükséges keretrendszert.
A Microsoft a felfedezése után két nap alatt zárta le azt a biztonsági rést, melyről állítják: rosszindulató támadó nem vette észre a befoltozás előtt.
A Microsoft mellett kiberbiztonsági szakemberek is sürgették a felhasználókat, hogy váltsanak újabb kiadású szoftverre, mielőtt lejár a Windows 7 támogatása. De ők csak ültek és vártak, nem törődve a kéréssel – akárcsak a német kormány.
Az otthoni felhasználók mellett rengeteg olyan cég is van, ahol a már nyugdíjba küldött Windows 7-et használják – elég gyakran komoly munkákra. Nem jól teszik.
Egy híján húsz gyönyörű, 4K háttérképet kínál egy újabb témacsomagban a Microsoft a Windows 10 rendszert használóknak.
Hogy mikor kerül a boltok polcaira a Microsoft új telefonja, a Surface Duo, egyelőre nem tudni. Egy érdekesség azonban már napvilágot látott róla.
Viking hajótemetésen vett búcsút egy kiberbiztonsági cég a Windows 7-től. A skandináv mitológia szerint a szertartással a Valhallába jut az elhunyt.
Elkészült a Microsoft a Google Chrome által is használt Chromium motorra épülő Edge böngészőjével, amit nemcsak a windowsos gépekre, hanem macOS-re, Androidra és iOS-re is telepíthetünk.
Vége van, vége lett. Elérkezett az a nap, hogy a Microsoft a korábbi ígéreteinek (riogatásainak) megfelelően megszüntette a Windows 7 operációs rendszer támogatását. Viszont ezzel egyidejűleg érdekes ajánlata is van.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) emberei bukkantak rá egy veszélyes sebezhetőségre a Windows 10-ben. Aki képes kihasználni, lehallgató készülékké változtathatja az egész számítógépet.
Szerdán megszünteti a Windows 7 támogatását a Microsoft. Aki továbbra sem frissít/vált operációs rendszert, idővel kellemetlen meglepetésekre számíthat.
Újabb témacsomaggal ajándékozza meg a Microsoft a Windows 10-et használókat. Több mint egy tucat látványos háttérkép tölthető le, amelyek témája stílusosan újév-köszöntő tűzijátékok.
A Microsoft egy különleges témacsomaggal igyekszik hangulatosabbá tenni a karácsonyi készülődést, amelyet bárki letölthet, akinek Windows 10 van a gépén.
A Microsoft YourPhone alkalmazás egy következő frissítése vezeték nélküli rajztáblává változtathatja az androidos telefon számára az egyébként érintőtollal rendelkező tablet PC-t.
Vlagyimir Putyin Kremlben található számítógépén még mindig a Windows XP fut, annak ellenére, hogy a Microsoft már évek óta nem támogatja az operációs rendszert.