szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Bill Gates 1975-ben alapította meg a Microsoftot, azóta volt már CEO, az igazgatótanács elnöke és az igazgatótanács tagja is. Most végleg elhagyja a céget, bár tanácsadóként még segíti a jelenlegi vezetőt.

Elérkezettnek látta az időt Bill Gates, a Microsoft alapítója, hogy a LinkedIn-profilján bejelentse: kilép a redmondi cég igazgatótanácsából. A döntést azzal indokolta, hogy a jövőben szeretne több időt és figyelmet szentelni a klímaváltozással, az egészségüggyel és az oktatással kapcsolatos jótékonykodásnak.

Gates nemcsak az 1975-ben alapított Microsoft igazgatótanácsától, de a Berkshire Hathaway amerikai holdingtársaságban betöltött pozíciójától is visszalép. Teljesen azonban nem szakít előbbivel, a jövőben a redmondi cég vezetője, Satya Nadella mellett lesz technológiai tanácsadó.

©

A bejelentésre reagálva Nadella is kadott egy közleményt, amelyben arról ír, nagyon hálás Gates barátságáért, és örül, hogy bizonyos szempontból továbbra is együtt dolgoznak majd.

Bill Gates 1975-től egészen 2000-ig volt vezérigazgató a Microsoftnál, majd 2008-ban döntött úgy, hogy felhagy a napi munkával a cégbe. Ezek után az igazgatótanács elnökeként dolgozott tovább, ám végül 2014-ben ezt a pozícióját is feladta. Egy 2019-es interjúban arról beszélt, élete legnagyobb hibájának tartja, hogy lecsúsztak az Android helyéről.

A Microsoft atyja már korábban is komoly energiát szentelt a 2000-ben létrehozott Bill és Melinda Gates Alapítvánnyal kapcsolatos munkájára. Néhány évvel ezelőtt a Google-alapító Larry Page és az alapítvány mintegy 12 millió dollárt (kb. 3,1 milliárd forint) különített el egy univerzális influenza elleni vakcina kifejlesztésére, ami a legtöbb vírustörzs ellen védene.

©

2018-ban ugyanis Bill Gates azt mondta: a kormányok nem veszik eléggé komolyan a járványokat, pedig néhány hónap alatt súlyos pusztítást végezne egy új influenzavírus.

A koronavírus elleni küzdelemre nemrég 100 millió dollárt ajánlottak fel.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Mindjárt szerkezetkész az Üllői úti kézilabdacsarnok

Mindjárt szerkezetkész az Üllői úti kézilabdacsarnok

Gulyás: szerdáig még 400 ezer oltás lesz

Gulyás: szerdáig még 400 ezer oltás lesz

Pofátlanul parkoló szuperautók leptek el egy svájci kisvárost

Pofátlanul parkoló szuperautók leptek el egy svájci kisvárost