Antall József és a lengyel seftelők Nyugat-Berlinben – "Eljött a paradicsom", 1990. május 26.
Magyar-német nosztalgia 30 évvel ezelőttről. A németek a lengyeleket nem látták annyira szívesen.
Magyar-német nosztalgia 30 évvel ezelőttről. A németek a lengyeleket nem látták annyira szívesen.
A koronavírus-járvány és globális következményei. Az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének írása.
Ennyit arról, hogy a világ 2019-ben már készült a válságra.
Kevés olyan hely van, ahol gyorsabban terjedhetnek a járványok, mint a hadseregekben: a katonák a laktanyákban és a támaszpontokon összezárva élnek, egymás mellett ülnek a harckocsikban és a repülőkben, s nem tarthatják be a másfél méteres távolságot, miközben az ellenség tüzel rájuk. A harckészültséget az is csökkenti, hogy a katonáknak egyre több országban kell segíteniük a polgári hatóságokat.
Mire egyet pislogott, minden megváltozott Görögországban – értékeli az athéni helyzetet Káki Báli. Az Avgi napilap főszerkesztőjét, Alexisz Ciprasz volt kormányfő tanácsadóját az elmúlt hetek eseményeiről kérdeztük.
Az MSZP-s politikus találkozott Nancy Pelosival, az amerikai kongresszus képviselőházának elnökével is.
A magyarok kétharmada ért egyet azzal, hogy a szomszédok egyes területei minket illetnének.
Egyre nő a nyomás a NATO-n belül a magyar kormányon az Ukrajnával vállalt konfliktus miatt.
A Csillagok háborújában robotok küzdenek robotokkal és győzik le egymást, mindenfajta emberi közreműködés nélkül. Hamarosan a Földön is eljöhet ez, de a világ országai régóta nem tudnak zöld ágra vergődni abban: tiltsák-e vagy szabályozzák-e valamilyen módon a mesterséges intelligenciára épülő robothadviselést. A német liberális Friedrich Naumann Alapítvány biztonságpolitikai osztályának vezetője, a német tengerésztisztből lett elemző, Sebastian Vagt szerint sürget az idő. Interjú.
Az uniós külügyminiszterek tanácskozásával zárul a hektikus brüsszeli válságértekezletek első fordulója, amelyben az EU és a NATO a megfelelő választ kereste a közel-keleti válságra. Míg az unió vezető hatalmai a régen elúszott atomalkuba próbálnak életet lehelni, a NATO rászánta magát a részleges iraki csapatkivonásra. Az európai és a magyar diplomácia lehetőségeit Bartha Dániellel, a CEID euroatlanti elemzőközpont igazgatójával beszéltük át.
Iránnak tartózkodnia kell az erőszak alkalmazásától, legfontosabb ugyanis megakadályozni, hogy elmérgesedjen a helyzet – jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a katonai szövetség legfőbb politikai döntéshozó testülete, az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, nagyköveti szintű ülését követően.
A szervezet főtitkára egyeztetett a 29 tagállam képviselőivel, ezután döntött az ülés összehívásáról.
Felfüggesztette iraki kiképző műveleteit a NATO és az az Egyesült Államok vezette nemzetközi szövetség, amely az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen harcol.
Tüntetések, elvesztett kormányzói helyek, erősödő civilmozgalmak, olimpiai eltiltás, merénylet Berlinben, csökkenő népszerűség – úgy tűnik mostanra elpárolgott az a népszerűség, amelyet az Ukrajnához tartozó Krím annektálása hozott Vlagyimir Putyinnak 2014-ben. S egyelőre nem látszik, mi az, ami megfordíthatná az orosz államfő számára kedvezőtlen trendet.
Ez az első alkalom, hogy magyar politikus vezethet egy nemzetközi szervezetet.
Nem mi mondtuk, hogy a NATO agyhalott állapotban van, de az tény, hogy valamit képtelen átgondolni. Vélemény.
A török elnök Brüsszelben a NATO főtitkárával, az Európai Tanács, valamint az Európai Bizottság elnökével tárgyalt, és egyértelművé tette, mit akar.
A katonai szövetség csak akkor és addig marad Irakban, ameddig azt a kormány is így akarja.
Egy észt jelentés szerint októberben Grúziában is készülni kell kibertámadásra Oroszországtól.
Moszkva kész kiterjeszteni a hadászati támadófegyverek korlátozásáról megkötött START-3 egyezményt a hiperszonikus, irányítható szárnyas siklóblokkal felszerelt Avangard rakétarendszerre és a Szarmat interkontinentális nehézrakétára is - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter vasárnap a Pervij Kanal állami tévécsatorna politikai műsorában.