A britek beelőznek: ott már este tízkor zárniuk kell a kocsmáknak és éttermeknek
A korai takarodó érzékenyen érinti a brit kocsmakultúra művelőit.
A korai takarodó érzékenyen érinti a brit kocsmakultúra művelőit.
A szakemberek szerint mostanra exponenciális ütemben nőhet az új fertőzöttek száma.
Alig több, mint három hónap maradt, hogy az EU és Nagy-Britannia megegyezzen a bankokkal kapcsolatos szabályokról, ha ez nem történik meg, akkor sok bank abbahagyhatja a külföldön élő brit állampolgárok kiszolgálását.
A volt angol labdarúgó többször is elítélően nyilatkozott a kormány menekültpolitikájáról.
Nagy-Britanniában ugyanakkor több mint kétszázzal kevesebb új esetet regisztráltak, mint egy nappal ezelőtt.
Versenyt futnak a karantén-határidővel.
Egy nappal korábban egy közel 30 éves hőség-rekord is megdőlt.
Ma még Dél-Amerikában is a legszegényebbek közé tartozik az apró Guyana, ám ha az ölébe hullott olajkinccsel jól gazdálkodik, szinte egy csapásra a régió leggazdagabbjai közé emelkedhet. A két legnagyobb népcsoport máris egymást vádolja a másik kisemmizésével, ami viszályt és pazarlást vetít előre.
Ha nem lépnek, naponta 49 ezer új eset is lehet egy kormányzati modellszámítás szerint.
A Brexit is rossz hatással van a tesztelésre a szigetországban.
Újabb eszközöket próbálnak bevetni a koronavírus terjedése ellen.
Sem beltérben sem kültérben nem szabad hat főnél több embernek összegyűlnie Angliában. Az iskolák és a munkahelyek kivételt képeznek.
Paprikaspray-t fújtak a brit rendőrök egy férfi arcába, aki az egyik liverpooli vonaton nem volt hajlandó felvenni a maszkot, viszont nem akart leszállni a szerelvényről sem.
Egy tanulmány először számszerűsítette, hogy hány új munkahely jönne létre, ha a nagy-britanniai közszférában bevezetnék a négynapos munkahetet. Az eredmény: félmillió új állás.
Vannak ötös tanulók, és vannak ötösebbek.
Ezalatt hat emberrel végzett a járvány, míg egy nappal korábban 18 áldozatot követelt az országban.
A járvány miatt ez tűnik biztonságosabbnak.