Mint a McDrive-ban: már autóban ülve is tesztelik koronavírusra a németeket
Türingiában újfajta módszert vetnek be a már több tízezer fertőzést okozó vírus terjedése ellen.
Türingiában újfajta módszert vetnek be a már több tízezer fertőzést okozó vírus terjedése ellen.
Csak ha ugyanabban a háztartásban élnek.
Gyakorlatilag teljes egészében leállítjuk a közöségi életet, csak azok mehetnek ki az utcára, akiket nem tudnak nélkülözni a munkahelyükön, vagy orvoshoz mennek, illetve élelmiszert és gyógyszert vásárolnak – jelentette be Markus Söder bajor miniszterelnök. Ezzel Bajorország lett az első német tartomány, amelyet szinte teljes zárlat alá helyeztek.
Elég gyengén kezdte az évet az európai autópiac, január után februárban is a korábbiaknál kevesebb kocsi talált gazdára.
Sokan nem tartják be a hatóságok figyelmeztetését a fizikai kapcsolatra vonatkozóan, sőt, házibulikat tartanak. Egy nap alatt 2522-vel emelkedett a fertőzöttek száma.
Angela Merkel német kancellár tévés beszédet mondott a koronavírus terjedése kapcsán. Fél nap alatt 2215 új fertőzött lett Németországban.
Már komoly mennyiség készült az ID.3-ból, azonban a rengeteg hiba miatt a vásárlókhoz eddig egy példány sem juthatott el.
Hétfő este óta 722-vel nőtt fertőzöttek száma Németországban. Hollandiában szigorú intézkedéseket vezettek be a vírus terjedésének feltartóztatására, bezárnak az iskolák, a kávéháza és marihuánaboltok is.
Magyar intézmények Németországból rendeltek védőfelszereléseket, de ott exporttilalom van érvényben ezekre. Most új szabályozást hoztak, amely szerint Németország kivételt tehet a tilalom alól az EU-ba irányuló védőeszközök szállításánál.
Egy milánói kutatócsoport eredményei szerint nem közvetlenül Kínából, hanem Németországból érkezhetett az új típusú koronavírus Olaszországba.
Hosszú idő után most először kevesebb divatterepjárót adtak el a németeknél, mint korábban. Ennek oka többek közt a CO2-kvóta.
A német kancellár szerint időt kell nyerni, hogy ne terhelődjön túl az egészségügyi ellátórendszer.
Jens Spahn szerint nem a határok lezárásával, hanem a tisztasági előírások és az óvintézkedések betartásával, illetve a tömegrendezvények mellőzésével lehet lassítani a járványt.
A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vasárnap reggeli összesítése szerint 847 embernél mutatták ki a kórokozót. Egy nappal korábban 795, egy héttel korábban 101 fertőzöttet tartottak számon.
Harminchét új Michelin csillagos éttermet hirdettek ki Németországban.
Egy korábban Németországban járt ember szervezetében mutatták ki a fertőzést.
Egyetlen bortermelő vidéken sem esett tartósan mínusz 7 fok alá a hőmérséklet.
Aggodalom van, pánik nincs Észak-Rajna-Vesztfáliában egy ott dolgozó magyar patikus szerint. Ott kedden bukkant fel az első koronavírusos eset, másnap az emberek megrohanták a boltokat, gyógyszertárakat. Volt olyan páciensük, aki az összes maszkot akarta, de csak tízet kapott, a fair play miatt.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a legmagasabb szintre emelte a koronavírus fertőzés világjárvánnyá való kiterjedésének a veszélyét és a szakértők szerint Európában Olaszország után elsőként Franciaország és Németország „eshet el”.