Koronavírus: tovább emelkedett a fertőzöttek száma Németországban és Olaszországban
Mindkét országban felgyorsult a járvány terjedése.
Mindkét országban felgyorsult a járvány terjedése.
A német kormány válságstábot alakított a helyzet kezelésére.
Rendkívüli kongresszuson választanak maguknak elnököt a német kereszténydemokraták, miközben a vezetési válságot kirobbantó türingiai politikai patthelyzet nem változik.
Összesen 21 fertőzött van már Németországban. Egy olyan házaspár is kórházba került, akik nemrég Hollandiát is meglátogatták, és igen sok emberrel kapcsolatba kerültek.
Alkotmányellenes betiltani az eutanáziát – mondta ki a német legfelsőbb bíróság.
A 29 éves elkövető nem volt ittas, indítéka még mindig nem ismert. Az eddigi információk alapján nem vallási meggyőződésből gázolt.
A gázolásnak több tucat sebesültje van, köztük gyerekek.
A Volkmarsenben történt gázolás sérültjei között gyerekek is vannak.
A kormányzó Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kapta a legtöbb szavazatot a németországi Hamburgban vasárnap tartott helyi törvényhozási választáson, az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt pedig öt év után búcsúzik a tartományi parlamenttől (Bürgerschaft), ezt mutatja a szavazókörökből kilépő választók megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll) urnazárás után közzétett eredménye.
Továbbra is trükköznek a dízelautók kibocsátási adataival a Daimlernél.
Két hétig voltak karanténban Berlinben a kínai Vuhanból hazatért német állampolgárok, egyikük sem fertőződött meg.
2019 őszén a nappali világosság mellett is tisztán lehetett látni, amint egy meteorit száguld keresztül az égen. Kiderült, egy igen különleges fajta csapódott a Földnek.
A közúti ellenőrzések során pénzbírságot szabnak ki a tiltott funkciós alkalmazások használóira.
A szerda este kilenc bevándorlót, majd anyját és önmagát is agyonlövő Tobias Rathjen huszonnégy oldalas kiáltványt írt, amelyben megjelenik idegenellenessége és üldözési mániája.
Több mint 1,1 millió nyugdíjas jár jobban.
Két helyszínen lövöldözött egy szélsőjobboldali eszmék vezérelte férfi a Frankfurthoz közeli Hanauban. A támadásokban kilencen meghaltak. Az elkövető magával is végzett.
Két vízipipabárban nyitott tüzet egy férfi a Frankfurt melletti városban, a támadásokban kilenc ember meghalt. A rendőrség szerint terrorcselekmény történt.
A rendőrség megerősítette, hogy kilencre nőtt a két vízipipabárban elkövetett fegyveres támadások halálos áldozatainak száma. A feltételezett elkövetőt is holtan találták.
Nehéz és kemény tárgyalásokra kell számítani az Európai Unió (EU) következő hétéves költségvetéséről az állam-, illetve kormányfők csütörtökre összehívott rendkívüli tanácskozásán – mondta Angela Merkel csütörtökön Berlinben, aki szerint azt is tudomásul kell venni, hogy a tagországi kormányok ugyan fontosak, és meg kell állapodniuk egymással a költségvetésről, "de nem csak ők vannak a világon".