Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Az olajcégek egy része nem küldi be a tankereit a háborús övezetté vált Hormuzi-szorosba, mások csak cirkálók kíséretében merészkednek oda. A világ többi jelentős vízi útvonalán is komoly átalakulások zajlanak.
Néhány óra alatt tíz százalékkal ugrott meg a nyersolaj világpiaci ára, miután Teherán – arra válaszolva, hogy az amerikaiak megölték Kászim Szulejmáni iráni tábornokot – rakétatűz alá vett amerikai támaszpontokat Irakban. Az ezúttal rövid ideig tartó drágulás hátterében részben az állt, hogy a világpiaci szereplők attól tartottak, a perzsa állam betartja azt az ígéretét, mely szerint katonai konfliktus esetén lezárja a Hormuzi-szorost.
Azt a legkeskenyebb részén 39 kilométer széles vízi utat, amelyen naponta átlagosan 17–22 millió hordó (1 hordó = 159 liter) olajat – a világszerte felhasznált mennyiség negyedét, a tengeren szállított olaj harminc százalékát – juttatják el a tankerek a vásárlóknak. Irán már tavaly is okozott fejfájást, amikor a szorosban megtámadott egy olajat, majd egy vegyi anyagokat szállító hajót. A Perzsa- és Ománi-öblöt összekötő vízi út ugyanis az a hely, ahol a perzsa állam viszonylag kis erőfeszítéssel tud komoly károkat okozni ellenfeleinek. „Ha Irán nem is zárja le a szorost, az ország várhatóan újra zaklatni fogja a térségbe belépő kereskedelmi hajókat, s hadgyakorlatokat kezd, amivel ugyancsak megzavarja a forgalmat” – jósolja az Eurasia Group nevű amerikai elemzőintézet.
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.