Már Boszniának a legrosszabb a halálozási statisztikája Európában, nem Magyarországnak
Három napja még más volt a helyzet.
Három napja még más volt a helyzet.
86 éves korában meghalt Abimael Guzmán, a perui maoista gerillaszervezet, a Fényes Ösvény alapítója és vezetője. Guzmánt 1992-ben elfogták, kétszer is életfogytiglani börtönre ítélték, s júliusig egy Lima közelében lévő börtönben tartották fogva. Júliusban rosszul lett és átszállították egy kórházba, most ott érte őt a halál.
Szegénysorból indulva tanári diplomát szerzett, most pedig baloldali programmal, Peru államfőjévé választották Pedro Castillót, aki nem államosítaná, viszont megadóztatná a nyersanyag-kitermelésen gazdagodó multikat.
A baloldali Pedro Castillónak kezelnie kell a súlyos koronavírus-járványt, az országban ugyanis az egyik legmagasabb a halálozási arány globálisan.
Az állomány csaknem fele elkapta a koronavírust.
Több mint kétszeresére nőtt a koronavírus perui áldozatainak száma, miután újraszámolták a halálozási adatokat.
Új nagyorrú varangyfajt fedeztek fel egy expedíció során egy perui nemzeti parkban, az út mentén.
A koronavírus-járvány miatt nagyon súlyos a helyzet Peruban.
A választási kampány, illetve maga a szavazás állhat a járvány ismételt berobbanásának hátterében.
Martín Vizcarrát tíz évre kizárták minden közhivatalból a botrány miatt. Ő úgy érvelt: bátor tettet hajtott végre.
3100 méteres magasságban bukkantak rá a tudósok arra az új fajra, amely különleges módon költi ki petéit.
A perui kormány egészségügyi minisztere is hasonló botrány miatt távozott.
A perui "aranyfolyó" újabb bizonyítéka a területen zajló súlyos természetpusztításnak.
Mesterséges megtermékenyítéssel sikerült az állatkertben szaporítani a súlyosan veszélyeztetett krokodilfaj egyedeit.
Néhány napon belül a harmadik elnököt nevezték ki Peruban, ahol a zavargásoknak halálos áldozatai is vannak. A válságot mélyíti a világ egyik legsúlyosabb vírushelyzete.
Távozott Peru átmeneti elnöke, Manuel Merino, miután a politikai pártok a lemondását követelték a tüntetések elfajulása miatt, különben vádemelést helyeztek kilátásba ellene.
Mindeddig nem lehetett látni azt az ősi műalkotást, amely a régészek szerint még a híres Nazca-vonalaknál is régebbi lehet.
Tizenhárom ember vesztette életét és többen megsérültek a perui főváros, Lima egyik diszkójából menekülve. A tragédia akkor történt, amikor a koronavírus-járvány feltartóztatására elrendelt korlátozó intézkedések betartását ellenőrizte a rendőrség a diszkóban. A menekülő emberek halálra taposták egymást.
Itt mérik a térség legmagasabb a halálozási arányát.
Azt, hogy mekkora károkat okoz a koronavírus Európában és az Egyesült Államokban, senkinek nem kell bemutatni. De a járvány ugyanúgy ott van olyan országokban is, amelyeknek szinte esélyük sincs arra, hogy bekerüljenek a hírekbe. Van, ahol az egészségügy rémes helyzete miatt kell küzdeni, máshol a gazdasági kitettség okoz jókora károkat, és az is kiderül ilyen helyzetben, ha az állam képtelen ellátni a feladatait.