Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Quaestor Értékpapír Zrt.

MTI Itthon

M1: Orbán már februrában utasította a minisztereket a pénz kimenekítésére

Két héttel a Quaestor-ügy kirobbanása előtt, a február 25-i kormányülésen utasította minisztereit Orbán Viktor, hogy nézzenek utána, van-e közpénz kockázatos helyeken. Ez a Buda-Cash-botrány kibontakozása után egy nappal történt – közölte a nemzeti hírtévé a kormányülés memójára hivatkozva.

hvg.hu Itthon

Ügyészség: Heroikus munkával tártuk fel az "úgynevezett brókerügyeket"

A Buda-Cash- és a Quaestor-ügyben is nagy erőket mozgósított az ügyészség és a Nemzeti Nyomozóiroda. A Buda-Cashsel kapcsolatos nyomozásban sikerült 68 milliárd forint értékű vagyont lefoglalni, ebből rendezhető a befektetők összesen kb. 62 milliárdos kára. A hatóság a Quaestor-ügyben is megkezdte a vagyonbzitosítási intézkedéseket. A fővárosi főügyész azt ígérte, "valamennyi brókerügyben a maximális eredményre törekedve folytatják az eljárást".

MTI Gazdaság

Így tuningolná fel magát a jegybank a brókerbotrányok ellen

Gyakoribb ellenőrzés a befektetési szolgálatóknál, átfogó vizsgálat három évente, az ügyfélállomány alakulásának követése – a többi között ilyen intézkedéseket javasol az MNB a pénzügyi ellenőrzés szigorítására. Emellett 20 millióról 500 millió forintra emelnék a személyi bírság felső határát, és a Befektető-védelmi Alap feltőkésítését is javasolják. Az ajánlott intézkedések között van az is, hogy a befektetési cégek vezetőit csak előzetes engedéllyel nevezhessék ki.

MTI Gazdaság

Kiderült, mi történt a Buda-Cash és Quaestor irodáiban a vizsgálatkor

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) új vizsgálati rendszerének eredményeként derült fény a Buda-Cash hiányosságaira, amelynek az a lényege, hogy nem a szolgáltatott információkat használják, hanem a helyszínen generáltatják az adatokat, amelyet a Buda-Cash és a Quaestor sem tudott előállítani – mondta a jegybank felügyeleti szóvivője szerdán a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

MTI Gazdaság

Kétezer milliárd forintot bíztunk a független brókercégekre

A Buda-Cash, a Hungária Értékpapír és a Quaestor nélkül 22 szereplős piacon egy társaság, az Erste Befektetési Zrt. rendelkezik közvetlen banki háttérrel, a többi teljesen független szereplő. A független cégek bő 1950 milliárd forintnyi idegen tulajdonú értékpapír-állományt kezeltek tavaly évvégén.

1 2 3
Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Árat emel az Apple Magyarországon, drágább lesz a zenehallgatás

Árat emel az Apple Magyarországon, drágább lesz a zenehallgatás

Kijózanodás Black Friday után: piszkos trükkökkel bírnak minket egyre több vásárlásra

Kijózanodás Black Friday után: piszkos trükkökkel bírnak minket egyre több vásárlásra

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

Szabad ember, hegedűvel – a komolyzene világsztárjára, Pauk Györgyre emlékezünk

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Ez történt: Kivették a traffipaxok jelzését a Google Térképből

Agyrázkódást kapott a TikTok influenszer, aki becipzározta magát egy bőröndbe és felborult

Agyrázkódást kapott a TikTok influenszer, aki becipzározta magát egy bőröndbe és felborult

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

A nyugatos magyar politika kudarcai és esélyei

Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint

Leépítések, járatritkítások és vonalbezárások várhatók a vasúti személyszállításban a Közlekedő Tömeg szerint

20 évvel az indulás után kapott meg egy alapfunkciót a Gmail

20 évvel az indulás után kapott meg egy alapfunkciót a Gmail

A címlapról ajánljuk