Egy új kisautó árából miénk lehet ez a ráckevei patinás Rolls-Royce
Néhány millió forint ellenében bárki hazavezetheti ezt a hatalmas V8-as motorral szerelt luxusautót.
Néhány millió forint ellenében bárki hazavezetheti ezt a hatalmas V8-as motorral szerelt luxusautót.
Valamivel több, mint 50 ezer forintba kerül az az extra, amivel a német népautók egy picit a brit luxusautókra hasonlíthatnak.
A hatalmas luxusautó a Vörösvári út belső sávjában okozott kisebb torlódást.
A 100 évvel ezelőtt használt repülőgép és a most debütált luxusautó közös vonása a Rolls-Royce-erőforrás.
Az biztos, hogy ez nem egy konzervatív Rolls-Royce. A több mint 300 ezer eurós jármű tökéletes korkép: az új arisztokrácia és a milliárdos topsportolók újabb önigazolása. Egy sor régi nagy márkának egyszerűen a fennmaradása múlik az ilyen méregdrága, divat SUV-ken.
A mindent elárasztó hibridek és villanyautók korában politikailag abszolút nem korrekt egy biturbó W12-es motorral szerelt, hegyomlásnyi kabrióval közlekedni. De vannak olyanok, akik a nyitott tetős arisztokrata életérzésért cserébe simán bevállalják a polgárpukkasztást is.
Ez az apró eszköz némileg több, mint egy egyszerű slusszkulcs. Inkább egy műalkotás.
Akadhatnak olyan titkos megbeszélések, melyekből a sofőrt sem árt teljesen kizárni. És mostantól semmi akadálya ennek.
Ez az elképesztő luxus divatterepjáró tipikus példája annak, amikor a kevesebb több. És nem is kevéssel.
Az oroszok hatalmas luxusautója elvileg a Maybachhal és a Rolls-Royce-szal konkurál. A gyakorlat azonban nem feltétlenül ezt mutatja - masszív fotógalériával vázoljuk, hogy milyen munkát végeztek a fejlesztők.
Csak nem fogják megszólni miatta, hogy nem megy a kocsija a fejfedőjéhez.
Ebben a kékvérű brit luxusautóban minden földi jó fellelhető, ami a 80-as évek végén elérhető volt a piacon.
London a végletek városa. Van ahol nagyon piszkos és koldusoktól hemzsegő, és van ahol a száz négyzetméterre eső hiperautók mennyisége valami egészen elképesztő.
Remekül hangzik, hogy két méregdrága négykerekű is jár az ingatlan mellé, de persze a komplett szettnek alaposan megkérik az árát.
A hűséges orosz vevőkör biztosan díjazni fogja az egyébként kissé giccsesnek tűnő ötletet.
Méregdrága kocsit és Dali-képeket is vásárolt, de lebukott.