Ha ilyen Samsung eszköze van, nem lesz gond a frissítéssel
Még az augusztus elejei Galaxy Unpacked eseményen jelentette be a Samsung az új frissítési rendszerét, s most az is kiderült, milyen modellek kamatoztathatják.
Még az augusztus elejei Galaxy Unpacked eseményen jelentette be a Samsung az új frissítési rendszerét, s most az is kiderült, milyen modellek kamatoztathatják.
A Galaxy S20 Lite helyett várhatóan a Galaxy S20 FE (Fan Edition) nevet kapja majd az év elejei csúcsmodell kissé gyengébb változata, amelyik amúgy 5G-s lesz.
Nagyobb méret, szebb kijelző, távolabbra látó kamera és nem utolsósorban okosabb ceruza. Ezek a Samsung új csúcsmobiljának legfőbb ismertetőjelei, a közel félmillió forintos árcédulán kívül.
A napokban mutatta be a Samsung legújabb csúcstelefonját, a Galaxy Note20-at, és nem kell birtokolnunk ahhoz a készüléket, hogy telefonunkon láthassuk a háttérképeit.
Néhány napja mutatta be a Samsung az új eszközeit, és meg is jelentek róluk a termékismertető videók.
A Samsung közel másfél évet várt arra, hogy bemutassa első összecsukható telefonja utódját. A Galaxy Z Fold2 sok mindenben más, mint az elődje.
A Samsung a koronavírus-járvány ellenére tartotta magát a korábban megálmodott menetrendjéhez, így időben sikerült bemutatni az év második felére szánt csúcsmobilokat: a Galaxy Note20-at, és a még annál is erősebb Galaxy Note20 Ultrát.
Ma kerül sor a Samsung nagyon várt Galaxy Unpacked eseményére, amelyet – a koronavírus-járvány miatt – a virtuális térben rendeznek. Megmutatjuk, hogyan követheti nyomon ön is az eseményeket.
Bár csak szerdán mutatja be a Samsung új telefoncsaládját, a YouTube-ra már felkerült az AT&T promóciós videója a Galaxy Note20 Ultra 5G-ről.
A váratlan körülmények miatt úgy gondolja a Samsung, ideje fontolóra venni egy régebbi ajánlatot: lecserélné saját szolgáltatásait a Google szolgáltatásaira.
Először fordult elő a történelemben, hogy a Huawei több mobilt adott el egy negyedév alatt, mint a Samsung. A piackutató Canalys szerint azonban ez a győzelem csak átmeneti lesz, ami egyértelműen a koronavírus-járvány számlájára írható.
Az augusztus 5-i Samsung Galaxy Unpacked esemény egyik szereplője lesz a dél-koreai gyártó legújabb okosórája, a Galaxy Watch 3. „Kívülálló” elvileg még nem is ismerhetné, mégis vannak, aki már videókat is készítettek róla.
Többféle kórokozó ellen is védhet a Samsung telefontokja, amit különleges bevonattal látott el (majd gyorsan le is védetett). Egy megbízhatónak mondott forrás azt is tudja, melyik telefonon mutatkozhat be először.
Legfőképp a Qualcomm gyárt lapkákat az ARM-alapú Windows 10-es számítógépekbe, azonban a Samsung személyében vetélytársat kaphat, a dél-koreai gyártó is beszállna ebbe az üzletbe.
Lehetőséget kínál arra a Samsung, hogy az amerikai felhasználók a lehető leghamarabb elérhessék az új Galaxy Note20-család valamelyik tagját: már a bejelentés előtt le lehet foglalni a készüléket.
Komoly biztonsági résekről számoltak be portugál kutatók a samsungos telefonokra előre telepített Find My Mobile alkalmazásban, komoly veszélyeknek kitéve az érintett telefonokat.
A Samsung az idei Note-széria legerősebb változatából, a Note20 Ultrából csak 5G-s változatot készített. Ezt néztük meg a bemutató után.
Többféle kórokozó ellen is védhet a Samsung különleges bevonata, amit a telefontokokon alkalmazna.
Különleges formájával jól illeszkedik majd a fülbe a Samsung vezeték nélküli fülhallgatója, amely három színben érkezhet.
Bizonyára csak véletlen, de játsszunk egy kicsit számokkal: augusztus 5-én tartja a Samsung Galaxy Unpacked rendezvényét, és most nagyon úgy tűnik, öt eszközt fog bejelenteni.