Videón a Samsung heteken belül érkező csúcstelefonja
Szűk egy hónappal a debütálás előtt megérkezett az első olyan videó is, melyen – nagyon úgy tűnik – a Samsung Galaxy Note20 Ultra látható. Megnézhetjük, mi változik a tavalyi modellhez, a Note10-hez képest.
Ez utóbbiakat a Jimmy Is Promo YouTube-csatorna videósa tette közzé, és ahogy arra számítani lehetett, a képek után most videót is közölt.
A felvételen jól látszik, hogy az SM-N986U kódnevű modellről van szó, amely a Galaxy Note20 Ultrát jelöli (az SM ebből a Samsung, az N a Note, az U pedig az Ultra). A készüléken az Android 10 fut, ami érthető, a tervek szerint ugyanis csak szeptember 8-án adja majd ki az Android 11-et a Google.
A készülék alján található hangszóró és az S-Pen a Note10-es pozícióhoz képest átkerül a túloldalra. A toll mérete nem változik, a Note20 Ultra viszont mintha egy hajszálnyival nagyobb lenne, mint a Note10 volt.
A leglátványosabb változást a készülék kamerarendszerénél érdemes keresni. Bár az optikák ugyanarra az oldalra kerültek, mint tavaly, a kialakításuk teljesen más lett: a kamerasziget kiemelkedik a síkból, míg a Note10-nél egy jóval diszkrétebb dudort láthattunk. Ez persze egészen biztosan nemcsak esztétikai változás, hanem szokás szerint tudásbéli fejlődés áll mögötte.
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.