Karcolták, égették, törték: így bírta a strapát a Galaxy Z Fold2 – videó
A tortúratesztjeiről ismert Zack Nelson ezúttal a Samsung új hajlítható csúcsmobilját, a Galaxy Z Fold2-t vette kezelésbe.
A tortúratesztjeiről ismert Zack Nelson ezúttal a Samsung új hajlítható csúcsmobilját, a Galaxy Z Fold2-t vette kezelésbe.
Olyan technológiát szabadalmaztatott a Samsung, amelyet bevetve egészen futurisztikus, akár teljesen átlátszó is lehet egy okostelefon, de akár egy játékkonzol vagy egy televízió is.
Elérhetővé vált az EKG funkció használata a Samsung Galaxy Watch Active2 és a Galaxy Watch 3 okosórákon az amerikai felhasználók számára. Az európaiak továbbra sem kapták meg a fontos funkcióként beharangozott EKG-t. Ám az amerikai bevezetésnek felénk is van tanulsága: kiderült, hogy csak azok fognak jól járni itthon is, akik Samsung telefonnal használják az órát.
Sokan kritizálták a Samsung első összehajtható telefonját, hogy a két kijelzőfél közötti nagy görbület miatt könnyen juthatnak porszemek a zsanérba. A dél-koreai gyártó már elő is rukkolt a megnyugtató megoldással.
Ami a Galaxy S10 sorozatnál a Lite volt, az a Galaxy S20-nál most az FE, azaz a Fan Edition névre keresztelt készüléket jelenti. A készülék olcsóbb, mint a Galaxy S20-család többi tagja, cserébe viszont valamivel szerényebb képességekkel bír.
A saját vállalkozás, cég alapításának gondolata elsőre ijesztőnek tűnik, pedig csak egy maroknyi dolgot kell betartani, hogy ne fulladjon kudarcba a kezdeményezés.
A holland GalaxyClub már tudni véli, mekkora kapacitással bíró akkumulátor kerül majd a Galaxy S21 Ultrába.
Valóban jó telefon a Galaxy S20 Ultra, azonban az árát nézve elgondolkodtató, hogy jó pár, nála jobban fotózó készülék is van a piacon – legalábbis a független tesztlabor, a DxOMark szerint.
Ahogy közeledik az augusztus, a Samsung második generációs összehajtható telefonjának várható bejelentési ideje, úgy tudhatunk meg egyre többet róla. Legutóbb néhány, méretbeli információ látott napvilágot.
Ugyan még csak 2020-at írunk, és a Samsung még be sem mutatta ez évi újabb csúcstelefonját, a Galaxy Note20-at, de máris érkeznek az információk a jövő évi zászlóshajóról, a Galaxy S21-ről. Például hogy milyen lapkakészletek hajthatják a készülékeket.
Bár egyelőre még a csúcs-, illetve a felsőközépkategóriás telefonok sajátja az 5G képesség, lassan hozzászokhatunk ahhoz, hogy az olcsó telefonokban is megjelenik ez a tulajdonság. A Samsung mindenesetre nem fog múlni ez: ilyen eszközökön dolgozik.
Bár még messze vagyunk a jövő évtől, már szállingóznak a hírek a Samsung következő csúcstelefonjáról, amit minden valószínűség szerint Galaxy S21-nek fognak hívni. Sokan állítják, csak a Galaxy S20 kissé feltuningolt változata lesz, de azért lesznek módosítások, különösen a Galaxy S21 Ultrán.
Természetesen a koronavírus-járványra való tekintettel törli a Samsung fejlesztői konferenciáját (és úgy tűnik, később sem fogja megtartani), bár vannak, akik egyéb okot is sejtenek a háttérben.
Most először fordulhat elő, hogy ugyanabban a telefonban a Samsung saját processzora erősebb lesz, mint a Qualcomm egysége.
A Samsung új mobilos szenzorainak köszönhetően vékonyabb lehet a kameramodul kitüremkedése a mobilok hátulján, és az elkészített fotók/videók is szebbek lesznek.
Holnap, egy virtuális rendezvény keretében mutatja be a Samsung a Galaxy S20 FE telefont. A gyártó kiadta róla az első hivatalos beharangozót.
Minden valószínűség szerint az olcsóbb Galaxy S20 lesz a szerdai virtuális Samsung-bemutató főszereplője. Azonban már ki is szivárgott egy videó, ami közelebbről is bemutatja a készüléket.
A Samsung és a brit életmódlap, a Dezeen kihirdette az Out of the Box tervezői versenyének legjobb pályamunkáit és a győzteseket.
Galaxy Z Fold S-ként emlegetnek egy újabb Samsung telefont, ami a Microsoft Surface Duótól kölcsönözte a csuklópánt megoldását, azonban annál kifinomultabbnak szánja a végeredményt.
A Samsung augusztus elején bemutatott csúcstelefonja, az 5G-s Galaxy Note20 Ultra egyike a piacon lévő legdrágább eszközöknek. De vajon mennyibe kerülne, ha kizárólag a gyártási költségeit néznénk?