Iránban ismét vannak közös imák, de csak saját imaszőnyeggel lehet belépni a mecsetekbe
Több mint 180 mecset megnyílt Iránban, de egy sor óvintézkedést bevezettek a fertőzésveszély miatt.
Több mint 180 mecset megnyílt Iránban, de egy sor óvintézkedést bevezettek a fertőzésveszély miatt.
Politikai szűklátókörűség és gazdasági kényszer miatt nem reagált időben a koronavírus-járványra Irán, amelyet humanitárius katasztrófa fenyeget. A helyzet mára olyannyira tragikus a perzsa államban, hogy Teherán hitelkérelemmel fordult még a Nemzetközi Valutaalaphoz is, amelyben fő ellenségének, az Egyesült Államoknak vétójoga van.
Az iráni hatóságok jóval alacsonyabb számot közöltek korábban.
Az ukrán utasszállító repülő tévedésből történt lelövése és az újabb kormányellenes tüntetéshullám jelzi, hogy Iránt szétfeszítik a katonai konfliktusok és a gazdasági nehézségek.
A The New York Times is megerősítette annak a felvételnek a hitelességét, amely szerint nem egy, hanem két rakétát lőttek ki a Teherán mellett lezuhant ukrán gépre.
A hírről az iráni közösségi média számolt be, mivel az állami média még a tüntetést is elhallgatta.
Rövid időre letartoztatta a helyi karhatalom a nagykövetet.
Hosszein Szalaminak értesülések szerint magyarázatot kellett adnia arra válaszcsapására is, amely Kászem Szulejmáni kiiktatása után történt.
Az iráni fővárosban késő estig tartó tüntetések folynak, miközben az amerikai elnök azt írta, a világ most Teheránra figyel.
Teherán korábban cáfolta a többek által valószínűsített forgatókönyvet.
A Lufthansa biztonságosabbnak látta, ha nem jut el Teheránig a Frakfurtból csütörtök kora este indított repülőgép.
A The New York Times megszerzett egy videót, melyről alapos vizsgálódás után megerősítette: a magyar idő szerint szerda hajnalban lezuhant ukrán repülőgép látható rajta abban a pillanatban, amikor rakétatalálat éri a levegőben. A gép nem robbant szét azonnal, a fedélzeten lévők percekig remélhették, hogy visszatérhetnek a repülőtérre.
A gép felrobbant, miután a földbe csapódott.
Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerint az Egyesült Államoknak távoznia kell a régióból. Az amerikai katonák által használt iraki támaszpontok elleni rakétacsapásokat az amerikaiak arcul csapásának nevezte, de szerinte Irán nem érheti be ezzel a katonai akcióval.
Motorhiba okozhatta az ukrán repülő tragédiáját.
Az Ukraine International Airlines repülőgépének vélhetően műszaki hibája volt.
A péntekre virradó éjjel amerikai légicsapásban elhunyt Kászim Szulejmáni nem egyszerűen egy tábornok volt, hanem Irán mitikus alakja.
Vízumproblémák miatt állították elő, de rokonai szerint kémkedéssel akarták megvádolni.
Kevés esély maradt a megállapodás megmentésére, miután abból Teherán is kihátrálni látszik – írja az e heti HVG.
A legendás busz a felvételek tanúsága szerint egészen jó állapotnak örvend a távoli Teheránban.