Óriási kártérítést fizet kényszermunkások után a Calgon és a Gucci tulajdonosa
A náci rezsim nyertese volt a Reimann család, amely most kényszermunkásoknak, holokauszttúlélőknek, illetve közvetlen leszármazottaiknak szeretne kártérítést fizetni.
A náci rezsim nyertese volt a Reimann család, amely most kényszermunkásoknak, holokauszttúlélőknek, illetve közvetlen leszármazottaiknak szeretne kártérítést fizetni.
A felajánlások alig tizede jut el csak a rászorulókhoz.
A központi költségvetés alá tartozó 92 intézmény harmada súlyos hiánnyal küzd.
Az elmúlt egy hétben lett több mint száz előfizetőjük, és 1,7 millió forint adományt is gyűjtöttek.
A főpolgármester megalapítaná a „Főpolgármesteri Hivatalban végzett közszolgálatért emlékgyűrű” nevet viselő elismerést.
Arról is beszélt a kisfiú édesanyja, hogy mikor kezdhetik el az életmentő gyógyszerrel a kezelést.
A hírt a kisfiú édesanyja a Facebookon jelentette be.
A kiutazás és hamvasztás költségeit is fedezni tudják.
Egy alapítvány két éve indított gyűjtést, eddig 10 millió euró gyűlt össze.
Warren Buffett eddig csaknem 10 ezer milliárd forintnyi dollárt osztott szét jótékonysági szervezetek közt, és most megint nem kis összeget ajánlott fel.
Az oktatási intézménynek a mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokra, azon belül is az MI etikai oldalával foglalkozó munkákra kell fordítani az óriási összeget.
Egy családi tragédia után indult pénzgyűjtés egy anyuka és gyerekei számára.
Egyre több diák dönt úgy, hogy arra kéri a családját és ismerőseit, hogy a virágra szánt pénzt adják jótékony célra.
A gótikus székesegyház felújítása rengeteg időt és pénzt fog felemészteni, a pénzgyűjtésbe autóipari cégek is bekapcsolódtak.
Tim Cook Twitteren jelentette be, hogy az Apple is beszáll a Notre-Dame újjáépítésének költségeibe.
14,9 millió forintot osztott szét eddig az Országgyűlés elnöke.
Március elején leégett egy magyar étterem Oregon államban. A helyiek adományokat gyűjtenek, hogy minél hamarabb újra nyithasson a Novak's Hungarian Restaurant.
A héten írtuk meg, hogy Heim Pál kórház nem fogadta el az adományágyakat, az Állami Egészségügyi Ellátó Központ lépett.
December 15-én kormányellenes tüntetők egy kis csoportja szánkókat rongált a Kossuth téren, amik a nemzet karácsonyfáját vették körül. Ezt követően kezdett gyűjtésbe a Momentum.