10 000 méter magasan volt a repülőgép, amikor egyszer csak betört az egyik ablak
Kényszerleszállást kellett végrehajtania az amerikai Southwest Airlines egyik Boeing repülügépének, miután az utastérben betört az egyik ablak.
Kényszerleszállást kellett végrehajtania az amerikai Southwest Airlines egyik Boeing repülügépének, miután az utastérben betört az egyik ablak.
hvg.hu
Csütörtökön nem sokkal dél után érkezett a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre egy – a világ második legnagyobb repülőgéptípusának számító – Antonov An-–24-es.
hvg.hu
Azonnali hatállyal elrendelte a Boeing 737 repülőgépek egy részén üzemelő hajtóművek ventilátorlapátjainak vizsgálatát az amerikai légügyi hivatal (FAA) és az európai légügyi hatóság (EASA). A sürgősségi légialkalmassági direktíva kiadása mögött a Southwest Airlines gépének néhány nappal ezelőtti balesete áll, melyben az egyik utas életét vesztette.
hvg.hu
A levegőben fellépő turbulenciáról a repülésügyi szakemberek azt mondják, hogy szinte teljesen veszélytelen. Időnként azért bebizonyosodik, hogy szó szerint igazuk van: szinte.
hvg.hu
Az Orbis Flying Eye kórház orvosai az elmúlt két évtized alatt – az általuk betanított szakemberekkel – közel 15 millió ember látását kezelték, újra reményt adva ezzel a glaukóma és a hályog áldozatainak.
hvg.hu
Hangrobbanás nélkül működő szuperszonikus, vagyis a hangnál gyorsabb repülőgépet készíttet a NASA. Az amerikai űrügynökség a Lockheed Martin amerikai vállalatot bízta meg a tervezéssel, építéssel és teszteléssel.
MTI
Egy nukleáris háború kirobbanásakor tehet jó szolgálatot az amerikai légierő Doomsday, vagyis Végítélet nevű repülőgépe, mely speciális felszereltségének hála akár napokig is képes a levegőben maradni, és onnan ellentámadást indítani a mindenkori elnök parancsára. A különleges gépet nemrég a CNN újságírói is megnézhették.
hvg.hu
Tíz éve a légitársaságok közül elsőként az Emirates engedélyezte, hogy az utasok repülés közben is kezdeményezhessenek és fogadhassanak telefonhívást, valamint szöveges üzenetet küldhessenek a mobiltelefonjukról.
hvg.hu
Technikai hiba miatt sokaknak (téves) értesítéseket küldött ki járatuk törléséről és/vagy újrafoglalás szükségességéről a Wizz Air.
hvg.hu
Az amerikai légierő az idén nyáron megkezdi egy lézerfegyver tesztelését – jelentette be hétfőn Jeff Stanley, a légierő tudományos és technológiai fejlesztéseiért felelős helyettes államtitkár a Pentagonban. A helyettes államtitkár azt is közölte újságírókkal, hogy a lézerfegyverrel felszerelt F-15-ös harci bombázó kísérleti repülései pedig a jövő nyáron kezdődnek.
MTI
A világ legnagyobb repülőgépeként számon tartott Stratolaunch a Mojave-sivatagban található repülőtéren "száguldozott", és sikerrel vette a teszteket.
hvg.hu
Az alábbi videóban szereplő férfi igazi fanatikusa a repülőgépeknek, kiváltképp a Boeing 777-esnek. 10 évvel ezelőtt el is határozta, készít magának egy makettet – papírból.
hvg.hu
A hajlítható szárnyak technológiája már eddig is létezett, ám ehhez nehéz hidraulikus rendszerre volt szükség. Most ezek nélkül sikerült elérni ugyanazt az eredményt. A technológiát az utasszállító repülőgépeknél is viszontláthatjuk.
hvg.hu
Sikeres repülési bemutatót tartott a szingapúri egyetemen az Airbus Helicopters csomagszállító drónja: a Skyways egy postai küldeményt kézbesített. A hamarosan kezdődő tesztidőszak során a szerkezet az egyetemi kampuszon teljesít majd futárszolgálatot.
hvg.hu
Az eset már a landolásnál történt. Szerintük nem történt műszaki hiba.
hvg.hu
Arculatot vált a világ egyik legmeghatározóbb légitársaságaként működő Lufthansa. A közismert darus logó éppen idén volt 100 éves, de most azt is átalakították. Újrafestik a gépeket is.
hvg.hu
Talán mondanunk sem kell, mennyire veszélyes, ha egy drónnal valaki egy repülőgép közelébe merészkedik, a jelek szerint azonban mégis van olyan, aki erről még nem hallott. Vagy hallott, csak nem érdekli.
Alig 1,5 méterre volt az orosz vadászgép az amerikai repülőtől, amikor keresztezte annak útvonalát. Az esetről videófelvétel is készült.
hvg.hu
Érthetetlenül és veszélyesen közel került egymáshoz két gép a tel-avivi repülőtér körzetének légterében.
hvg.hu
Nem lettünk volna az Eurowings Bolognából Düsseldorfba tartó csütörtöki járatának utasai helyében. Ugyanis a repülővel extrém időjárási körülmények között kellett leszállni, ami a pilóta mellett alighanem az utasokat is kihívások elé állította.
hvg.hu