Huawei: Jön a saját rendszer, jönnek az egyáltalán nem androidos mobilok
Immár biztos, hogy a Huawei mobiltelefonokra is ráteszi a céget ért bojkott miatt fejlesztett operációs rendszert, a HarmonyOS-t.
Immár biztos, hogy a Huawei mobiltelefonokra is ráteszi a céget ért bojkott miatt fejlesztett operációs rendszert, a HarmonyOS-t.
hvg.hu
Mind kommunikátorszerű csukott állapotában, mind táblagépes jellegű nyitott helyzetében magára vonzza a tekinteteket a dél-koreai gyártó újdonsága, mely a több fronton is tetten érhető spórolás ellenére is igencsak magas áron kelleti magát.
Sokáig nem lehetett tudni, hova is tüntetik el az ujjlenyomat-olvasót a Motorola új összehajtható mobilján. Azóta megoldódott a rejtély.
hvg.hu
Egy ideje már belengették, hogy lesz a OnePlus Nordnak kihívója, és a viszonylag olcsó, de ehhez képest azért erős specifikációjú telefont a Xiaomiből kivált Poco jegyzi majd. Mindez immár hivatalos, a Poco ugyanis közzétette újdonságának bejelentési dátumát.
hvg.hu
Nagyon beindult a OnePlus: ha igazak a hírek, akkor egymás után küldi piacra az újabb és újabb telefonokat.
hvg.hu
Az utóbbi időkben a OnePlus is beszállt a csúcstelefonok készítésébe, ami egyúttal azt is magával hozta, hogy igencsak megemelte az árakat. Viszont ígéretet tett arra, hogy a szűkebb zsebű felhasználókra is gondolni fog.
hvg.hu
A tesztelők után már mindenki összekötheti egymással telefonját és számítógépét olyan szinten, hogy az androidos alkalmazások elindíthatók legyenek a számítógépen is.
hvg.hu
Egy ideje már hallani arról, hogy lesz az idei egyik Samsung csúcstelefonnak, a Galaxy S20-nak egy picit gyengébb, viszont olcsóbb változata. A Samsung bolgár weboldalán már meg is jelent a Galaxy S20 FE neve, de vélhetően idő előtt, mert gyorsan le is vették a vonatkozó tartalmat.
hvg.hu
Néhány hónapja kaptuk a hírt, hogy különleges két kijelzővel ellátott telefonon dolgozik az LG. Most videón is megnézhető, hogyan is működne a gyakorlatban.
hvg.hu
Bár már augusztus elején sor került egy nagy Samsung-eseményre, még nincs vége. A dél-koreai gyártó bejelentette a folytatást, az Unpacked Part 2 rendezvényt.
hvg.hu
A napokban jelentek meg az Asus legújabb mobiljai, a ZenFone 7 és a zászlóshajó ZenFone 7 Pro, amelyekről promóciós videót is készített a gyártó.
hvg.hu
Az idei nyár egyik okostelefon-csemegéje lett az Asus játékosoknak szánt újabb eszköze, a ROG Phone 3. Kiderült, hogy pontosan mi is rejlik a belsejében, mi az, aminek örülhetnek a játékosok.
hvg.hu
A hírek szerint már javában dolgozik az első olyan telefonján a Huawei, amely Android helyett a gyártó HarmonyOS nevű felületét futtatja.
hvg.hu
Az európai felhasználók már letölthetik az androidos Firefox böngésző legújabb változatát, ami az asztali böngésző kedvelt funkcióit is megkapta.
hvg.hu
Azt szeretné a Google, hogy az androidos telefonok használóinak tartózkodási adatai biztonságban legyenek, ezért változtat a harmadik féltől származó alkalmazások használatán.
hvg.hu
Feltámad a már halottnak hitt BlackBerry márka egy új vállalattal a háttérben. Jövőre érkezhet az egyesült Államokba és Európába egy 5G-s, fizikai billentyűzettel szerelt okostelefon.
hvg.hu
A Google fejlesztői új funkciót készítettek a Files by Google fájlkezelőhöz, hogy a korábbinál nagyobb biztonságban legyenek az ott tárolt állományok.
hvg.hu
Kihasználva az okostelefonokba épített technológiát, földrengést jelző eszközzé is válhatnak az androidos telefonok a Google frissítésének köszönhetően.
hvg.hu
Bár elterjedtségét nézve vitathatatlan az Android elsősége a mobil operációs rendszerek piacán, azonban sok országban mégsem androidos a legkelendőbb okostelefon.
hvg.hu
Akár 700 dollárért is eladja a Microsoft vadonatúj kétkijelzős androidos eszközét, a Surface Duót, azonban ennek komoly feltételei vannak: nem mindegy, mit szolgáltat be cserébe a vásárló.
hvg.hu