Videó: Nagyot bakizott Donald Trump, Tim Cook meg faarccal nézte
Az amerikai elnök épp Tim Cooknak, az Apple vezérének hálálkodott, amikor megpróbálta őt nevén nevezni.
Az amerikai elnök épp Tim Cooknak, az Apple vezérének hálálkodott, amikor megpróbálta őt nevén nevezni.
hvg.hu
Hivatalosan nem ismerte el az Apple, hogy valami hibádzik jó pár MacBook Pro modellnél, viszont elképzelhető, hogy csendben orvosolta a gondot.
hvg.hu
A Samsung és az Apple régi, klasszikus vetélytársak. Azonban az üzleti érdekek számukra is fontosak, így a színfalak mögött, például a kijelzők területén, sokszor zsíros megállapodások születnek.
hvg.hu
Sok mindent elárul egy cégről, annak terveiről, hogy milyen pozíciókba keresnek munkavállalókat. Az Apple sem kivétel, és érdekes változásra figyeltek fel nála a szakemberek.
hvg.hu
Egy befektetőknek tartott értekezleten több ígéretes dolgot is említett Tim Cook, az Apple vezérigazgatója. És nem csak a pénzügyek kerültek szóba.
hvg.hu
Az Apple jelenleg is vizsgálja, sért-e bármilyen törvényt/jogot a szaúdi kormány által fejlesztett Absher alkalmazás. A Google már kivizsgálta, ők arra jutottak, hogy nem. Pedig a tények másról árulkodnak.
hvg.hu
Épphogy csak megismerhettük a 7 nanométeres technológiával készülő áramköröket, de a hírek már arról szólnak, hogy a jövő évi iPhone-ok fő áramköre 5 nm-es gyártástechnológiával fog készülni. És valószínűleg nem lesz ebben egyedül.
hvg.hu
Áttételesen az Android-világ egyik közismert problémájára is utal az Apple legújabb statisztikája az iOS 12-ről.
hvg.hu
A 2018-as iPhone-okkal, illetve az iOS 12-vel mutatkozott be a mélységállítási lehetőség (Depth Control). Egy vicces reklámban hívja fel erre a funkcióra a figyelmet az Apple.
hvg.hu
A Bloomberg egy belső informátorra hivatkozva azt írja, 2020-ra az Apple Watch is megkaphatja azt a funkciót, amit a konkurens okosórák már régóta tudnak.
hvg.hu
Az MBLM kutatócég az idén is elemezte a felhasználók és a márkák között kialakuló érzelmi kötődést. Bár egy kicsit rontott, de azért még mindig igen előkelő helyen végzett az Apple.
hvg.hu
Úgy tűnik, sosem lesz vége az Apple és a Qualcomm jogi csatározásának. A San Diegó-i chipgyártó most újraértékeltetne egy bírósági döntést, és letiltatná bizonyos iPhone-modellek forgalmazását az Egyesült Államokban.
hvg.hu
A The Wall Street Journal információi szerint hamarosan új területre lép az Apple, ugyanis egy különleges hitelkártyán dolgoznak, amelyhez több funkcióval rendelkező alkalmazás is készül.
hvg.hu
Megérkezett a Samsung csúcstelefonok tizedik generációja, meg is ragadta az alkalmat a cég egyik vezetője egy kis visszatekintésre. Imponáló számot közölt.
hvg.hu
Új szoftverfejlesztői platformon dolgozik az Apple, amely segítségével olyan alkalmazások lesznek készíthetők, amelyek a cég minden termékén elfutnak.
hvg.hu
El kell felejteni az Intel-modemet, a Qualcommét kell használni, és máris árulhatja az Apple az iPhone 7-eket és 8-akat Németországban.
hvg.hu
Most kerül bíróság elé egy két éve történt sajnálatos eset: egy iPad akkumulátora kigyulladt, a keletkezett tűz egy férfi halálát okozta, ezért perli az Apple-t az áldozat felesége.
hvg.hu
A megbízható méréseiről ismert DxOMark megvizsgálta, hogyan teljesít képalkotás terén a Xiaomi frissen bejelentett készüléke, az Mi 9. Több mint beszédes eredmény született.
hvg.hu
Egy igen komoly FaceTime-hibát orvosolt az Apple az iOS 12.1.4-gyel, azonban néhány felhasználó arról panaszkodik, a frissítés óta problémái vannak az alkalmazással. A hibát az Apple is elismerte.
hvg.hu
Ha beválik Ming-Chi Kuo Apple-elemző előrejelzése a 2019-es évre, akkor a profi felhasználók nagyon elégedettek lehetnek idén. Márpedig a jóslatai be szoktak válni.
hvg.hu