Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Viszonylag ritkák az olyan hírek, amelyek iPhone-ok robbanásáról szólnak. Azonban most éppen egy ilyen iPhone 6-ról hallani.
A 23ABC News jelentése szerint Kaliforniában kapott lángra egy iPhone 6-os telefon, és csakis a szerencsén múlt, hogy a telefon tulajdonosának, egy 11 éves kislánynak nem lett semmi baja. Abban a pillanatban ugyanis, ahogy a készülék szikrázni kezdett, a lány azonnal a takaróra dobta, és abba égetett lyukat az iPhone. A kislány elmondta, hogy YouTube-videókat szokott nézni a telefonon, és időnként odaadja a készüléket kisebb testvéreinek, hogy játsszanak vele.
A lány anyukája másnap felhívta az Apple Supportot, ahol megkérték, küldjön fotókat a telefonról, majd vizsgálatra is bekérték az eszközt. A kislány közben egy cserekészüléket kapott.
Hogy mi okozta a robbanást, illetve a tüzet, azt egyelőre nem tudni, azonban a múltban néhányszor már kiderült, hogy harmadik fél töltője, kábele volt a ludas. Azért az iPhone-okban lévő lítium-ion akkumulátorok sem 100 százalékig biztonságosak, különösen, ha leejtik a telefont, és az akku megsérül. Tudva azt, hogy a kislány kisebb testvéreinek is odaadta a telefont, ez a forgatókönyv sem kizárt. Persze amíg az Apple nem vizsgálja ki az esetet, korai volna következtetéseket levonni.
Ha érdeklik az iPhone-os hírek, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.