Mától kapható a legújabb Lada, ami egy divatos terepkombi
Motorból csak egyetlen szívó benzines érhető el, igaz legalább kétféle teljesítménnyel.
Motorból csak egyetlen szívó benzines érhető el, igaz legalább kétféle teljesítménnyel.
Tartós melegre lehet számítani, így még rövid időre sem ajánlott négylábú kedvenceinket a kocsiban hagyni.
Csupán egyetlen japán és két német márka tudott bekerülni a 100 legnagyobb értékű nemzetközi brand közé.
Kicsit hosszabb és tágasabb utasterű, mint az elődje, és ezzel együtt könnyebb annál.
A sógoréknál már arra a helyzetre is van megoldás, ha valakinek útközben teljesen lemerül az elektromos autója.
A 4-es úton vettek videóra egy számtalan közlekedési szabálysértést is elkövető autóst.
Hivatalosan is bemutatkozott a harmadik generációs Flying Spur, mely a kékvérű brit márka első négykerék-kormányzású modellje.
Ezzel a lakóautóval egy komplett család indulhat nyaralni a legnagyobb kényelemben.
Persze, számítanak a lóerők, ahogy számít a szín és az extrák is, de vannak ennél fontosabb dolgok is, amire nem árt felkészülni, mielőtt besétálnánk a szalonba. Mutatjuk, mik azok, amik felett nem célszerű elsiklani.
Az új Jimny terepjáró képességei már alaphelyzetben sem rosszak, de most sikerült egy kicsit még tovább javítani rajtuk.
A stuttgarti gyártó újdonsága kívül kompakt, belül viszont meglepően nagy. Jövünk minden részlettel a GLB-ről.
A múlt hétvégén Zánkán és környékén tartották meg a 2019-es Vespa Világtalálkozót. Mi is ott voltunk, mutatjuk a fotógalériát.
Közel négy évtizedet kellett várni az új G-Klasséra, ami dizájn és hangulat tekintetében semmit sem változott, a technikája azonban abszolút 2019-es szintű. Gigant zsanérok, ódivatú kilincsek, ajtócsapkodás, az iparág legdurvább központi zárja és egy remek V8 – ez az új G.
Erről a szovjet autótípusról nem pont a versenyzés és a megbízhatóság szavak jutnak elsőre eszünkbe. Pedig akár ezek is eszünkbe juthatnának.
Egy Európán átívelő túra keretein belül vezettük a minden kereskedelmi előzmény nélküli hatalmas divatterepjárót és a ráncfelvarráson átesett luxuslimuzint. Melyek közös vonása a hatalmasra nőtt vese.
A francia gyártónál nemes egyszerűséggel úgy oldották meg a négykerékhajtást, hogy előre és hátulra is szereltek egy-egy motort.
A karosszéria alap vonalvezetése semmit sem változott, de az autó eleje és hátulja már egészen 21. századi.
Az amerikai gyártó érzi a tarkóján az európai gyártók lehelletét, ezért komoly fejlesztéseket tervez.
Szinte hihetetlen, hogy az oroszoknak mi mindent sikerült bezsúfolniuk a nem túl nagy autó belterébe.
Az ígéretek szerint ezzel az új eljárással minden korábbinál tartósabban kijavíthatók az úthibák.