Először adtak el több tisztán elektromos autót Európában, mint dízelt
Nyugat-Európa, amely korábban dízelpárti volt, átnyergelt a villanyhajtással ellátott autókra.
Nyugat-Európa, amely korábban dízelpárti volt, átnyergelt a villanyhajtással ellátott autókra.
Ez volt a negyedik mínuszos hónap egymás után.
Az új regisztrációk száma júliusban több mint 23 százalékkal, augusztusban pedig majdnem 20 százalékkal csökkent az előző év azonos hónapjához képest.
Érdemes tudni, hogy leginkább elterjedt „kishibrid-rendszer” csak induláskor és gyorsításkor segít be a hajtásba.
A leállított turizmus következtében az utazni vágyók egy részénél felértékelődött a lakóautók és a lakókocsik kínálta lehetőség.
Idén februárban kevesebb mint 2 százalékkal csökkentek az eladások tavalyhoz képest.
A darabszámot nézve is komoly eltérés mutatkozik az előző, a járvány előtti időszakhoz képest.
Magyarországon az európai visszaesésnek nagyjából a felét produkálta az új személyautók piaca.
Megváltozna az eddigi gyakorlat, miszerint egyes tengerentúli piacokon a Daciákat Renault-ként árusították.
Nem a koronavírus-járvánnyal kezdődött Kínában a visszaesés.
Novemberben 6,7 százalékkal kevesebb új személyautót értékesítettek itthon, mint tavaly ilyenkor.
A márkákat tekintve továbbra is a Suzuki a legkeresettebb, a második a Toyota, a harmadik pedig a Ford.
Még mindig Volkswagen Golfból adják el a legnagyobb mennyiséget.
A nyári- és téligumikból jóval kevesebb fogyott most.
A biztató szeptemberi hónap után ismét jelentősen csökkent a forgalomba helyezett új személyautók száma az Európai Unióban.
Ötödével kevesebb új autó állt forgalomba novemberig, mint tavaly, a használt autók importja pedig 10 százalékkal meghaladta az újakét.
Az elmúlt három hónapban több mint 200 ezer használt autó cserélt gazdát.
Az észak-európai országban már az egekben a tisztán elektromos és plugin hibrid hajtásláncú autók részesedése.
Az öt márkát forgalmazó cég szerint jövőre még érezteti hatását a chiphiány és a családi autókra adott támogatások kifutása.