szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nyári- és téligumikból jóval kevesebb fogyott most.

Többéves bővülés után visszaesett a belföldi gumiabroncspiac, a csökkenés az első 9 hónapban 5 százalékos volt – közölte a Continental az MTI-vel szerdán.

Az összesítés szerint az idén alig 2,2 millió abroncsot értékesítettek a gyártók szeptember végéig, miközben tavaly ugyanennyi idő alatt még több mint 2,32 milliót. A nyári abroncsok forgalma 5,1 százalékkal, míg a téli abroncsoké 7,1 százalékkal csökkent. A személyautó-gumik értékesítése mindkét kategórián belül jelentős mértékben, 7-8 százalék körüli arányban esett vissza – írták.

A csökkenést ugyanakkor némileg ellensúlyozza, hogy négy évszakos abroncsból majdnem 20 százalékkal több fogyott.

A Continental Hungaria Kft. értékesítési vezetője a közlemény szerint a járvánnyal hozza összefüggésbe a gyengébb keresletet. Tokaji Vilmos hozzátette, hogy a kereskedők annál is nagyobb visszaesést tapasztalnak, mint ami az eladási adatokból látszik. Sok vásárló ugyanis kisebb kiadást tud csak vállalni, így a korábbinál olcsóbb terméket keres. A forgalmazók nem feltétlen örülnek a négy évszakos abroncsok térnyerésének sem, mivel a téligumikhoz képest kevésbé megbízhatók – olvasható a közleményben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Rátámadt a pultosnőre, mert nem hagyták szundikálni a kocsmában

Rátámadt a pultosnőre, mert nem hagyták szundikálni a kocsmában

Uniós támogatásból erdősít Tiborcz István

Uniós támogatásból erdősít Tiborcz István

A hó pénteken sem olvad el, sőt, lesz, ahol még több esik

A hó pénteken sem olvad el, sőt, lesz, ahol még több esik