Kiváló évük volt tavaly a befektetési alapoknak
A hazai részvénypiac fialt a legjobban.
Hétvégén jött a hír, hogy több elektronikai eszköz mentesül az amerikai importvámok alól. Igaz, röviddel azután kiderült az is, hogy a mentesség csak átmeneti, de egyelőre optimisták a részvénypiacok.
„Soha ne hozzanak impulzív döntést, maradjanak higgadtak, gondolkodjanak hosszú távon, számoljanak és készítsenek tervet” – figyelmezteti a szociálpszichológus azokat, akiknek akár több millió forint értékű megtakarításuk elhelyezéséről kell ezekben a hetekben okosan dönteniük.
Az MNB és a Bankszövetség megállapodása alapján az alapszámlának mindaddig elengedik a havi díját, amíg az infláció nem csökken három egymást követő hónapban 4 százalék alá. Ez a lépés jelenleg havi 1334 forint megtakarítást eredményezne. De mikor térhet vissza az infláció 4 százalék alá?
Úgy néz ki, véget ért a múlt kedd, azaz a Donald Trump vámbejelentései óta tartó zuhanás.
Szépen indította a tőzsde Európa-szerte, így Magyarországon is a keddet, de annak azért a közelében sem vagyunk, hogy az elmúlt napok veszteségei eltűnjenek.
Kecsegtető lehet bevásárolni a zuhanó részvényekből, de akár évekbe is telhet, mire megtérül a befektetésünk, ha egyáltalán. Ha megtakarításainkat mentenénk, egy-egy megbízható valuta vagy nemesfém, esetleg államkötvény jobb választás lehet. Persze tegyük hozzá, hogy a mai, egyre kiszámíthatatlanabbnak tűnő világban tuti tipp nincsen.
Az állam mohósága ellenére – illetve bizonyos értelemben éppen azért – dinamikusan emelkedik a tartós befektetési számlák száma, a rajtuk lévő vagyon értéke már a 6200 milliárd forintot közelíti.
Régóta élő városi legenda csupán, hogy megtakarított pénzünket csak akkor érdemes befektetni, ha az a több milliós nagyságrendbe tartozik. Éppen ezért sokan nincsenek tisztában azzal, milyen lehetőségeik vannak, mibe érdemes fektetni vagyonukat.
Megint százmilliárd forintos kifizetések esedékesek az inflációkövető állampapírokból. Bár az állampapír már nem olyan vonzó befektetési forma, a többség nem mozdul ki belőle.
Az Equilor Alapkezelő Zrt. a hazai befektetési szektor stabil és meghatározó szereplője. Professzionális vagyonkezeléssel, portfólió kezeléssel, befektetési tanácsadással foglalkozik, a magántőke alapoktól kezdve az ingatlanbefektetésekig minden területen kiemelkedő szakértelemmel bír. A hazai piacra elsőként, itthon még nem ismert szolgáltatást vezetett be több mint 2 éve, ami már a prémiumon túli területet fedi le: ez az Equilor Wealth Office, a privátbanki szolgáltatások csúcsa, amelyről Dobó István wealth office igazgatóval beszélgettünk.
Hogyan állnak manapság a magyarok a befektetésekkel? Melyek a legnépszerűbb eszközosztályok és miért? Hogyan épül fel egy olyan banki szolgáltatás, melynek célja a prémium ügyfélkör számára kiemelt figyelmet és személyre szabott lehetőségeket biztosítson? És mitől lesz igazán értékes ez a mindennapokban? Vasas Norberttel, a CIB Bank Prémium és Privát Banki Szegmens Menedzsment vezetőjével beszélgettünk.
Az inflációkövető lakossági állampapírok kamatfizetése idején szokatlanul sok ügyfélnek kell döntenie arról, hogy mihez kezd a pénzével. A lehetőségekről, a szempontokról és a veszélyekről a HVG több piaci szereplőt kérdezett.
Új funkciók és egy MI-ügynök is jön a Honor készülékeire, melyek a cég tervei szerint hamarosan más gyártók eszközeivel is kapcsolódni tudnak majd. Egy képjavító mesterséges intelligencia már heteken belül megérkezik, az egyik csúcsmobil pedig tovább lesz támogatott, mint eredetileg ígérték.
Az utóbbi időben a kockázatosabb befektetési alapokat szerették az ügyfelek, amelyekbe juthat a frissen felszabaduló pénzekből is – latolgatja Temmel András, a Bamosz főtitkára. A befektetőknek nem szegte kedvét a hozamok megemelt adója, ám azt változatlanul nehéz megítélni, melyik alap mennyire zöld. Interjú.
A célpontban növekedési fázisban levő startupok.
A most kamatfizetési fordulónaphoz érkezett Prémium Magyar Állampapír (PMÁP) befektetői dönthetnek úgy is, hogy megtakarításukat devizában folytatják. A devizaváltással azonban elveszíthetik a már megtermelt kamataik egy részét. A BiztosDöntés.hu összeszedte, hogy az állampapír-befektetők hogyan tudják a lehető legkedvezőbben átváltani a forintjukat devizára.
Az állampapírok között a FixMÁP tűnik a befutónak.