Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Megint százmilliárd forintos kifizetések esedékesek az inflációkövető állampapírokból. Bár az állampapír már nem olyan vonzó befektetési forma, a többség nem mozdul ki belőle.
Újabb komoly kamatfizetések kezdődnek meg a mai nappal, egy hét alatt a prémium állampapírok esetében több mint 540 milliárd forintot kapnak kézhez a befektetők kamatfizetés, illetve az adott papír lejárata miatt. Az eddigi tapasztalatok alapján – a korábbi kamatfizetésekből kiindulva – még további 360 milliárd forintot meghaladó összegben válthatnak vissza az érintett befektetésekből a magyarok.
Azaz összességében 900 milliárd forint körüli összeg keresheti az új helyét az elkövetkező időszakban – figyelmeztet elemzésében a Bankmonitor.
A március 20-ai héten esedékes kifizetésekben négy állampapír érintett:
A 2025/K lejáró sorozatot leszámítva a többi papír 1,5%-os kamatprémiummal rendelkezik, így
az új kamatperiódusban évi 5,2%-os kamatozásra állnak át. Ez jelentős csökkenés a korábbi 19,1 százalékos éves kamathoz képest.
Az eddigi tapasztalatok alapján a kamatfizetés után felszabaduló tőke jelentős része várhatóan ismét állampapírokba áramlik. Az Államadósság Kezelő Központ statisztikái szerint idén a legnépszerűbb lakossági állampapír a FixMÁP, amely 6,5%-os fix kamatozást kínál hároméves futamidő mellett. Ez stabil és kiszámítható hozamot biztosít a befektetők számára. Emellett sokan választják a bónusz állampapírt (BMÁP), amely ugyan változó kamatozású, de a 3 hónapos Diszkont Kincstárjegyhez kötött induló kamata jelenleg 7,25%.
Az OTP Bank adatai alapján
a lakossági befektetők február közepéig a Prémium Magyar Állampapírban tartott pénzük elenyésző részét vették ki.
A túlnyomó többség eddig tehát megtakarítása folytatása vagy újrabefektetése mellett döntött.
A túlnyomó többség eddig tehát megtakarítása folytatása vagy újrabefektetése mellett döntött, ugyanakkor sokan még kivárnak, így az év folyamán ez a tendencia változhat. Az OTP Bank jelenlegi adatai szerint három meghatározó irány rajzolódik ki az állampapírokból származó tőke sorsát illetően: egyharmada állampapírban maradt, egyharmada befektetési alapba, egyharmada pedig valamilyen betéti típusú konstrukcióba került át.
Amikor valaki az állampapírjai sorsáról dönt, érdemes figyelembe venni a 2024-ben bevezetett vételi korlátokat, a hátralévő futamidőket, az inflációs várakozásokat, de természetesen az adózási szempontokat is – vélik az OTP Bank szakértői. Alapszabály, hogy nincs időkényszer és nyomás, mindig kell megfelelő időt hagyni a döntés alapos körbejárására. Emellett már jól ismert tanács ez esetben is, hogy fontos több lábon állni, diverzifikálni a befektetéseket.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Az okok most egyértelműek.
Nem a MÁV hónapja volt a június, és ez az internetezők ingerküszöbét is átütötte.
A BKV belső vizsgálatot indított.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.