Handó Tünde felfelé bukik, a bíróságok fellélegezhetnek
Visszafordíthatatlanul kádertemetővé süllyedt az egykor szebb napokat látott Alkotmánybíróság, amelynek új tagja Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal igen vitatható munkásságú elnöke lesz.
Visszafordíthatatlanul kádertemetővé süllyedt az egykor szebb napokat látott Alkotmánybíróság, amelynek új tagja Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal igen vitatható munkásságú elnöke lesz.
Pálmai Erika
Sorozatunkban a HVG 10, 20, 30, 40 éve megjelent cikkeiből válogatunk.
HVG
Hiába használta ki erőfölényét a médiában és a plakáthelyeken ezen a választáson is a kormányoldal, Budapesten az ellenzéki pártok az internetes marketinggel és az összehangolt kampányukkal mégis legyőzték a minden fronton elkényelmesedett Fideszt.
Gergely Márton
Tóth Richárd
Az önkormányzati választások előtt, a HVG-nek nyilatkozva Karácsony Gergely ígéretet tett a Lokál kiűzésére a budapesti közterekről. Az ellenzéki összefogás győzelme után is tartaná magát tervéhez a frissen megválasztott főpolgármester. Jó ötlet? A MÚOSZ elnöke és egy médiakutató válaszol.
HVG
Lehetetlen spontán interjút készíteni a politikusokkal a Parlamentben, miután Kövér László tovább szigorította az újságírók mozgását a Házban.
Pálmai Erika
A pártlap Népszabadság 1989. október 23-án, a köztársaság kikiáltása napján már jó két hete a "Világ proletárjai, egyesüljetek!" jelmondat nélkül jelent meg. A Népszavánál, a magyar szakszervezetek lapjánál ezt csak majdnem két hónap múlva, december 16-án lépték meg. Múltutazás 1989-be.
hvg360
Gyökeres átalakulást hoz a kültéri reklámok bizniszében az ellenzék győzelme Budapesten és a Fidesztől elhódított városokban, mert mostantól a települések új irányítói határozhatják meg, hogy kinek hol adnak engedélyt a „településkép védelmében”.
Magyar nyelven, magyar diákokhoz akarja eljuttatni ideológiáját a Kelet és Nyugat határán egyensúlyozó, egyszemélyes hatalom kialakításán ügyködő török államfő. Legalábbis – Erdogan elnök kívánságának megfelelően – a török külpolitika támogatása a célja annak az alapítványnak, amely iskolát indít Budapesten. Maarif Általános Iskola és Gimnázium néven a török fenntartású iskola már megkapta a működési engedélyt a fővárosi kormányhivataltól.
HVG
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben. Ezen a héten Péterfy Gergelynek a következő szavakból kellett ihletet merítenie: kilépés, támadás, kipcsak, lázadás, alku.
Péterfy Gergely
Egyházi gimnáziumba járt, bibliodrámázik, három gyereke és tervezőcége van - V. Naszályi Mártáról mindezt kevesen tudják, azt már jóval többen, hogy az elmúlt években fáradhatatlanul harcolt a budavári mutyik ellen. HVG-portré.
A Türk Tanács bakui ülésének emlékezetes momentuma volt, amikor a kormányfő ezt mondta: „Magyarországon vannak kipcsakok, sok magyarban van kipcsak vér, van önkormányzatuk és Nazarbajev elnök úr a mindenkori elnöke a magyar kipcsak törzseknek is.”
Soha nem volt még ilyen jó gyereknek lenni – legalábbis a szlogenek szintjén. A valóságban azonban nem egyenlő minden gyermek az Orbán-kormány előtt: miközben a családvédelmi akcióterv a születéseket ösztönzi, több százezernyi, már megszületett gyerekseregről mond le az állam. Ezt nehéz lesz megvédeni az ENSZ Gyermekjogi Bizottsága előtti aktuális raporton.
Pálmai Erika
Olyan este a magyar politikában még nem volt, amikor a Jobbikban és a DK-ban, az MSZP-ben és a Momentumban is ünnepeltek (miközben a Fidesznél szitkozódtak). A politikusok mostanra kipihenték magukat. Lassan át kell gondolniuk, mi következik az eredményekből? El lehet-e kerülni a beolvadást egy választási pártba?
Tóth Richárd
Mi mondjuk meg, kinek mit szabad – üzente az országnak tíz éven át a Fidesz. Biztosak voltak abban is, hogy ők diktálják, miről legyen szó a nyilvánosságban, hiszen ezernyi kutatásból és választói adatbázisból a polgárok minden óhaját ismerik. Vasárnap óta a kormánypárt vezetőit kételyek gyötörhetik: nem látták, mi jön feléjük, és most kontrollt vesztettek. A nagy kapkodásban pedig még sajátjaikat is átverték.
Az EU következő költségvetéséről indult tárgyalások közben a magyar kormány sorra blokkolja azokat az uniós döntéseket, amelyek akadályoznák Orbán illiberális barátainak érdekeit. Brüsszelben viszont már sokaknak kezd elege lenni abból, hogy Magyarország a sorozatos vétóival háborúkhoz asszisztál vagy megnehezíti a menekültprobléma kezelését.
Kizárták, leváltották, lemondott, maradt, ment és maradt is. A rendszerváltás óta mindegyik variáció előfordult, amikor politikusok bármilyen botrányba keveredtek, ebből a szempontból a Borkai-ügy sem példátlan. A skandalumok kiváltó oka is sokféle volt, a lista a bűncselekménytől az összeférhetetlenségen át a parlamenti szavazásig terjed. Összeállításunk messze a teljesség igénye nélkül készült.
hvg360
Pozsgai Rebeka
Budapesten volt a legerősebb hatása a Borkai-ügynek - mondta Lakner Zoltán, politikai elemző a hvg360 hírháttér műsorában. Gergely Mártonnal arról beszélgettek, hogy a győri polgármester ügyének nincs jó megoldása a Fidesz szemszögéből, a választási eredmény hatására pedig a kormány több kényes döntésnél is inkább kivárásra játszhat.
hvg360
A hatalmi arrogancia tartja össze évek óta a Fideszt. A választók pedig az első adandó alkalommal megbüntették ezt a hozzáállást, amikor szavazataik nem aprózódtak el veszekedő ellenzéki pártok között. Orbánnak fel van adva a lecke: fegyvere lenne visszavágni, de lehet, hogy annak bevetésével épp magának ártana hosszú távon.
A rendszerváltás óta most a nyolcadik önkormányzati választás van Magyarországon. Ebből az alkalomból idézzük fel, milyen volt az első hét. Volt, amikor a parlamenti választás győztese az önkormányzatit is megnyerte, volt, amikor elbukta. Ahány választás, annyiféle kimenetel, ez a múlt tanulsága.
hvg360