Kellemetlen kérdésekre számíthat ma Brüsszelben a magyar jogállamiságról Varga Judit
Először hallgatják meg Magyarországot a hetes cikk szerinti eljárásban a tagországok miniszterei.
Először hallgatják meg Magyarországot a hetes cikk szerinti eljárásban a tagországok miniszterei.
hvg.hu
Jean-Claude Juncker szerint a magyar kormányfő magánbeszélgetéseken el szokta ismerni, hogy az Európai Bizottság sokat tett Magyarországért.
hvg.hu
Felvázolta a miniszterelnök-helyettese azt is, hogy a kormány célja, hogy továbbra is értelmes célokra fordítson forrásokat. Elmondta, miért nem sürgeti a kormány az euró bevezetését.
hvg.hu
Bemutatta az új Európai Bizottság összetételét Ursula von der Leyen. A magyar biztos a bővítésért és a szomszédságpolitikáért felel majd.
hvg.hu
Az Európai Unió soros elnökeként továbblépnek a Magyarország ellen folyó hetes cikkely szerinti eljárásban.
hvg.hu
A biztosok jelölésének határideje hétfőn lejárt, az Európai Bizottság elnöke a héten hozzá is látott a testület összeállításának.
hvg.hu
A volt miniszter szerint gyümölcsöző volt a találkozó.
hvg.hu
Újságíróknak csak annyit mondott: reméli, hogy ez az Európai Bizottság más lesz.
hvg.hu
Az Európai Bizottság új vezetője, Ursula von der Leyen elfogadhatja, hogy Orbán Viktor Trócsányi Lászlót jelöli EU-biztosnak, de az már messze nem olyan biztos, hogy a volt igazságügyi miniszter komoly portfoliót kap Brüsszelben.
Kiderült a két vezető találkozójának konkrétabb időpontja.
hvg.hu
Az Európai Bizottság elnöke nem jön Budapestre, a magyar miniszterelnök utazik ki hozzá.
hvg.hu
Trócsányi László után Hidvéghi Balázs alelnökségéről is csak szeptemberben döntenek.
hvg.hu
A korábbi évekhez képest komoly változásokat tapasztalhatnak azok, akik a brüsszeli reptérre érkeznek a nyáron. Aki a közelmúltban járt Zaventemben, az már nem találkozhat a terminálon kívüli fehér sátorrendszerrel, aki régebben, annak teljesen új lesz a katonáktól nyüzsgő légikikötő látványa. Szerzőnk szerint a belgák nem zavartatják magukat a veszély miatt és a készültséget is megszokták.
Vértessy Péter
Kovács Zoltán egy karikatúrát posztolt, csak a valóságot nem vette figyelembe.
hvg.hu
A szokásoktól eltérően csütörtök helyett szerdán tartották a Kormányinfót. A brüsszeli eseményeket értékelte elsősorban Gulyás Gergely.
T. R.
A V4-ek tárgyalásairól a lengyel miniszterelnök hivatala adott ki egy fotót.
hvg.hu
A leendő igazságügyi miniszter egy kanapén hátradőlve posztolt Brüsszelből.
hvg.hu
Fény derült a furcsa Twitter-üzenetre.
hvg.hu
A parlamenti meghallgatásán azonban még keresztbe tehetnek neki, ha az Európai Bizottság tagja akar lenni.
hvg.hu