Holnap Tarlós Orbán jelenlétében jelentheti be, hogy újra indul
Kiderülhet az is, milyen feltételekkel vállalja a főpolgármester a megmérettetést.
Kiderülhet az is, milyen feltételekkel vállalja a főpolgármester a megmérettetést.
hvg.hu
Lesz még pár lezárás az itt tartózkodó török államfő miatt. Mutatjuk, mire számíthatnak a budapesti autósok és gyalogosok kedden.
hvg.hu
A háborúban zsidókat bújtattak, 56-ban a Rádió ostromát az üzletbe zárva vészelték át a Bródy Sándor utcai tisztítósok. Tichyék kalandos sorsú családi vállalkozásában már a negyedik generáció készül arra, hogy átvegye az üzletet.
Daczi Dóra
Hétfőn például felejtse el a Lánchidat, de délelőtt 11-től délután 2-ig az M3-as bevezető–Hősök tere Andrássy út-útvonalat is lezárják.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A VII. kerületben történt a rongálás.
hvg.hu
Jelentős forgalomkorlátozásokra, ezzel összefüggésben a közösségi közlekedés menetrendjének változására kell számítani a hétvégén a fővárosban a Budapest Maraton Fesztivál miatt.
MTI
Az önkormányzatok lomokra és kártevőkre panaszkodnak az utcai szelektív szemétgyűjtők környékén, ezért is kérik az elszállításukat. A közterület-fenntartó nem tehet semmit, kénytelen elfogadni az önkormányzatok döntését. Épp elég kihívás, hogy kellő számú kukást találjon.
Balla Györgyi
Ennek a Suzukinak a tulajdonosa az elmúlt időkben igen komoly pénzt hagyhatott játékboltokban.
hvg.hu
Négyen utaztak abban az autóban, amit a Rákoscsaba-Újtelep vasútállomásnál gázolt el a vonat.
A téli menetrend október végén lép életbe.
hvg.hu
A készenléti rendőrök segítettek kórházba juttatni egy vajúdó kismamát.
hvg.hu
Október 15-től tilos közterületen életvitelszerűen tartózkodni egy jogszabály-módosítás után. Hatalmas bürokratikus teher keletkezik ezzel.
hvg.hu
Már Taxify taxit is rendelhető a Google Térkép útvonaltervezőjében. Az új bővítmény várható utazási időt és viteldíjat is számol az utasoknak. A Taxify világszerte több mint 15 országban, köztük Magyarországon is, egyidőben startol a Google Térképen.
hvg.hu
2018 őszén írom ezt a cikket. 2019 közepén fogom mindenhova belinkelni, ha azon megy a hiszti, hogy miért nem kampányolok az akkor, frissen kitalált ellenzéki főpolgármester-jelöltnek.
Ceglédi Zoltán
Most a Kia Európa Ligához készült reklámfilmjéhez adta a hátteret Budapest.
hvg.hu
A résztvevők a prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentálhigiénés egészségre hívták fel a figyelmet.
hvg.hu
Sajtóhírek szerint eldőlt: Tarlós István marad Orbán Viktor embere Budapesten. A heti belpolitikai elemzésünkben azt próbáltuk átgondolni, melyek lehetnek a főpolgármesternek azon képességei, amelyek miatt a kormányfő ragaszkodik személyéhez.
G. M.
Ezen a héten rendezték meg az Európai Sporthetet (ön hallott róla?), a kampányban mozgásra ösztönzik a lakosságot. Itt az összesítés arról, milyen lehetőségeik vannak a budapestieknek, ha egy fillér nélkül szeretnének sportolni, a futás, vagy biciklizés mellett.
hvg.hu