11 milliárdosra duzzadt a csalási ügy a magyar autósportban
Egy bűnszervezet 2012 és 2016 között autóversenyzéshez kapcsolódó színlelt reklámtevékenységgel csalt el több mint 11 milliárd forintot.
Egy bűnszervezet 2012 és 2016 között autóversenyzéshez kapcsolódó színlelt reklámtevékenységgel csalt el több mint 11 milliárd forintot.
Kuala Lumpur mellett New Yorkban is ez a kérdés. Az Egyesült Államokban most hallgatnak ki egy Malajzia által kiadott bankárt, aki a maláj állami fejlesztési alap pénzeit mosta tisztára – számolt be a Bloomberg üzleti portál.
A rendőrség egyelőre nem tudta azonosítani, a lakosság segítségét várják.
Az eljárást az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) ajánlása alapján indították meg.
Szokatlan árukapcsolásként óriási mennyiségű hamis parfümöt és hamisított márkajelzésű hangfalat foglaltak le.
A Facebook 2018 óta próbálja felszólítani az egyik új-zélandi céget, hogy ne áruljon lájkoló és követő botokat az Instagram-profilok számára, de eddig nem tudták velük felvenni a kapcsolatot. Most elégelték meg a dolgot.
Két év és hét hónap – így döntött a Legfelső Bíróság Karslruhéban, ahol a Schlecker-birodalom két örököse felett mondtak ítéletet.
Hétfő estig lehetne hazahozni, de a magyar hatóságokat hátráltatják az ünnepek.
E-mailekkel próbálják elérni, hogy pénzt utaljanak nekik.
Európa legnagyobb vágóhídja épül Spanyolországban, miközben egyik tulajdonosát letartóztatták Magyarországon. A spanyol választási kampányba is belekeveredett Pini startra kész üzeme, aggasztónak látja az ellenzék az olasz beruházó elleni nyomozást.
A Campona-, Pólus- és Europeum-tulajdonos Radovan Vitek egy amerikai alap szerint egymilliárd dollárral károsította meg őket.
Kérdés, hogy mennyire működik együtt a hatóságokkal.
Egy ingatlanközvetítő céget már megbüntetett a bíróság tisztességtelen szerződési feltételek miatt, de több más ügyet is vizsgálnak. Dübörög az ingatlanpiac, mi pedig szakértők segítségével gyűjtöttük össze, mivel próbálnak minket átverni, és mit lehet tenni ezek elkerüléséért.
A hirdetéseket megjelenítő androidos alkalmazások esetében könnyen előfordulhat, hogy az app gyorsabban meríti a telefont és nagyobb adatforgalmat generál, mint arra a normális működése alapján számítani lehet. A háttérben a hirdetések mögötti csalás állhat.
A színésznő és más híresség is érintett egy FBI által feltárt hatalmas csalássorozatban.
Az adóhatóság szerint a közelgő adóbevallási időszakra hivatkozva telefonon, SMS-ben és e-mailben is jelentkeztek már szélhámosok, ne adjon ki bankkártyaadatot, a NAV azt soha nem kéri.
A Magyarországi Zsidó Hitközségektől Szövetségétől 122 millió forintot sikerült kicsalni, ehhez banki gondatlanság és a szövetség saját pénzügyesei is kellettek.
Egy 2009-2011-es ügyben emelt most vádat az ügyészség.
Egy Simonka György fideszes politikushoz köthető alapítvány (a Dél-Békés Mezőgazdasági Termelőiért Közhasznú Alapítvány) félmilliárd forintos pályázatához gyűjtöttek aláírásokat egy tótkomlósi színházi előadáson, most Hadházy Ákos független képviselő feljelentést tesz okirathamisítás miatt, mert álláspontja szerint a civil szervezetnek a saját rendezvényein kellett volna a résztvevők jelenléti íveit vezetni.
Átutalással akart fizetni, miután a neten foglalt szobát egy balatonfüredi hotelben egy nő, de nem volt pénze. Csalás miatt indult ellene eljárás.