Spiró György: "Tovább él a jobbágymentalitás"
Demokráciának nálunk a diktatúrák közti átmenetet nevezik – mondja a Kőbéka című új regényével jelentkező író, aki szerint még a szocializmusban is jobban álltunk. Interjú.
Demokráciának nálunk a diktatúrák közti átmenetet nevezik – mondja a Kőbéka című új regényével jelentkező író, aki szerint még a szocializmusban is jobban álltunk. Interjú.
Tovább él a jobbágymentalitás - mondja Spiró György, a Kőbéka című új regényével jelentkező író, aki szerint még a szocializmusban is jobban álltunk. Az eheti HVG-nek adott interjúnkból itt egy rövid szemle.
Két és fél hónap után az észak-koreai diktátor a napokban ismét ballisztikus rakétakísérlettel borzolta a térség érzékeny országainak idegrendszerét. De hogyan bírja és miből él a 24 milliós, elzárt „latorország”?
Bár vannak koncepciós perek, ezek alacsony száma miatt sem lehet diktatúrának nevezni a Fidesz kormányzását. Ennek ellenére Kornai János szerint civilizált eszközökkel nem lehet leváltani Orbán Viktort. A közgazdász professzor Látlelet című könyvének bemutatóján Farkas Zoltánnal, a HVG szerkesztőjével beszélgetett a kötet főbb megállapításairól.
A kazah diktatúrából menekülő banki vezetőket nyugat-európai országok nem adtak ki, Magyarország viszont július végén kiutasította egyiküket. A magyar igazságügyi minisztert lényegében meggyőzték a kazah fél kérelmében vállalt garanciák.
"Határozottan támadó jellegű és valóban antiszemita az a képi világ és nyelvezet, amelyet Orbán Viktor kormánya használ" a Nyílt Társadalom Alapítvány és alapítója, Soros György ellen - írta az emberi jogi szervezet elnöke.
Előkerült egy levél, amelyet a bécsi észak-koreai nagykövetség diplomatája írt: miután Lukács Csabát valaki Magyarországról felnyomta a követségnél, lefordíttatták a cikkeit. A diplomata közölte: imádkozik érte, hogy a cikkekből ne derüljön ki semmi, ami a diktatúrára nézve negatív. Az újságíró nem sokkal később indult Phenjanba, veszélyben volt az élete.
Vejkey Imre nem először jeleskedett kormánylózungok puffogtatásában, és nem először osztották rá a megmagyarázó ember szerepét.
Húsvéti levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek a vívóvilágbajnok Kovács Tamás, aki 1994 óta a Fideszre szavazott, de azt mondja, három éve megváltozott a párt morálja és becsülete.
Ilham Alijev azeri elnök telefonon gratulált Erdogan török államfőnek az alkotmánymódosításról rendezett (az elnök jogkörét jelentősen kiszélesítő, gyakorlatilag számára teljhatalmat biztosító) népszavazáson elért sikerért.
Miközben a világ Észak-Korea fegyverkezésével és nyugtalanító rakéta, illetve nukleáris kísérleteivel van elfoglalva, az AFP hírügynökség érdekes összeállítást tett közzé az ország gazdasági hétköznapjairól.
Tovább konszolidálják hatalmukat az egykori Szovjetunió tagköztársaságiban uralmon lévő egyeduralkodók: Gurbanguly Berdimuhamedow a voksok 97 százalékát gyűjtötte be a februári elnökválasztáson, Ilham Aliyev pedig feleségét, Mehriban Aliyevát nevezte ki első elnökhelyettessé. Úgy tűnik, a helyi lakosság nagy részét nem zavarja, hogy különféle excentrikus diktátorok évtizedekig uralkodnak fölöttük.
A hegedűs Kim Dzsong Il emlékére tartott fesztiválon lépett fel, és szerinte nincs is diktatúra Észak-Koreában.
Észak-Korea hekkelhető közösségi oldala, kémkedő számítógépei és őskori honlapjai után az ország egyedi tabletjéről is lehullt a lepel. A diktatúrának hasznosabb, mint az állampolgároknak, és még drága is.
Az észak-koreai diktatúra olyan frissítést készített a helyi operációs rendszerhez, hogy a kormányzati hackerek távolról is bármit megcsinálhatnak az állampolgárok számítógépével.
A megválasztott amerikai elnök nem azt az elvet vallja, hogy halottról vagy jót, vagy semmit. Trump szerint Castro örökségként halálbrigádokat, tolvajlást, elképzelhetetlen szenvedést, szegénységet és az emberi jogok totális tagadását hagyta maga után.
Itt az újabb epizód az úszószövetségnél kirobbant botrányban. Most Hargitay András szövetségi kapitány reagált Czene Attila nyilatkozatára, amelyben az atlantai olimpiai úszóbajnok diktatúrát emlegetett.
Atlanta olimpiai bajnoka, Czene Attila szerint egészségtelen, hogy az elnök, Gyárfás Tamás az elmúlt két és fél évtizedben gyökeret vert a szövetségben.
A diktatúrák szeretik a szabadságot ünnepelni, hosszú listáik vannak arról, mi minden tesz szabaddá.
Ősrégi probléma: mit érnek azok az erkölcsi vagy jogi szabályok, amelyeket nem tart be senki?