Szorul a hurok. Washingtoni nyomásra (is) Peking fokozatosan bekeményít. A kínaiak néhol nyíltan, olykor körmönfont eszközökkel érzékeltetik nemtetszésüket. Szigorítanak az olajszállításon, nem veszik az észak-koreai szenet, vasat, textilárut.

Legújabb döntésük értelmében decemberben 10 napra elkötik a köldökzsinórt. Lezárják a tantungi (Dandong) hidat, amelyen keresztül halad a „testvéri” Észak-Korea külkereskedelmének színe-java. A kétoldalú árucsere 70-80 százaléka itt gördül át a kényes határon. És minthogy a remeterezsim éppen a Nagy Testvérrel bonyolítja le hivatalos (és sokszor kevésbé hivatalos) kereskedelmének vagy 90 százalékát, a leállás dermesztőnek látszik. Jeges fuvallat az errefelé amúgy is cudar télben.

A forgalmat hivatalosan persze korántsem politikai okokból fagyasztják be – azt mondják, a híd javításra szorul. Sőt, állítják, hogy az év vége felé lanyhulni szokott a határforgalom, nincs is alkalmasabb időpont a reparálás megkezdésére. A Jalu határfolyón átívelő Kínai-Koreai Barátság hidat még a japán hódítók építették 1943-ra. Van mit javítgatni rajta. Akár a kínai-(észak)koreai barátságon… A majd’ egy kilométeres átkelő kínai oldalán turistaparadicsom, emitt a földi pokol. A kettő között áthidalhatatlan szakadék. Ezt próbálják kihasználni a csempészforgalom csalafinta szereplői is.

Munkások dolgoznak a csaknem nyolcezer főt foglalkoztató Chollima acélgyárban

AFP / Ed Jones

Márpedig Észak-Korea infrastruktúrája „hagyományosan” elég satnya állapotban leledzik ahhoz, hogy egykönnyen új utakat alakítsanak ki. Pedig jó ideig itt döngetett a felpörgő „benzinturizmus”. Az akár üresen áthaladó teherautók súlyos naftaterhekkel tértek haza. Teli tankkal, két tartalék marmonkannával. Este már a helyi piacon hozzá lehetett jutni a hiánycikkhez. Ahogy a helyi mondás tartja: ficánkolnak, mint hal a vágódeszkán. Amíg végül le nem sújt a bárd. Újólag a megregulázott kínai vámőrök már árgus szemekkel nézik-mérik az érkező és távozó autók üzemanyagszintjét.

Élet a remeterezsimben

Az Észak-Koreát sújtó szankciók ellenére a helyiek, akik megtanultak a jég hátán is megélni, mindig találnak még kiskapukat a létfenntartáshoz. A hagyományos központi elosztás (jegyrendszer) egyre gyatrább. A fojtogató hiányok pótlására ismét megtűrik a párhuzamos értékesítés másutt ősidők óta bevált, szabadpiaci rendszerét. A többé-kevésbé szabad piacokon azt a többletterméket értékesítik, amelyeket a jó fél évtizede engedélyezett szotocsikban, kalákában művelt háztáji parcellákon ád a reformokra egyre fogékonyabb föld. Az itt megtermelt javaknak „csak” 70 százalékát kell beszolgáltatni, a többivel a gazdák rendelkeznek. És mintha a természet is megérezte volna a szűk esztendők szorítását: hirtelenjében megnőttek a hozamok.

Talán ennek tulajdonítható, hogy a szívtelen külpiaci feltételek ellenére az árszínvonal – megfigyelők itt árukosár helyett a legáltalánosabban fogyasztott rizs árára egyszerűsítik le ennek esetleges mérhetőségét – alig változott. Egyelőre. Ám az idei palántázási időszak rendkívüli szárazsága szintúgy negatív hatással lehet a közeljövő ellátási helyzetére.

Helyi mini „piackutatásokon” és menekültek körbekérdezésén alapuló becslések szerint ma az észak-koreaiak 60 %-ban a piacokról szerzik be a legszükségesebbet, egyhatodát maguk termelik meg, és alig negyedéhez jutnak a karcsúsodó közellátásból. A láthatatlan országrészeket is föltérképező műholdas felvételek arról tanúskodnak, hogy a szabadtéri bazárok – érthető módon – egyre szaporodnak.

Vásárlók a Kwangbok, avagy a ''Felszabadulás'' áruházban

AFP / Ed Jones

Ezeken a „hangyapiacokon” persze sokkal szélesebb a kínálat, mint amit az éber ellenőrzésre kivezényelt felügyelők orrára kötnének – vagy lebukás esetén kenőpénzzel olajoznak. A fogyókúrás központi reformkonyha kínálatát „kiegészítő” élelmiszereken kívül akadnak itt „teherautóról lehullott” divatholmik, fölvillanyozó elektronikai kütyük, (netán a határokon túlig elható, de hatóságilag tiltott) mobiltelefonok, illegális hanghordozók és videók. Kifürkészhető kuncsaftnak akár kábítószer is. Talán éppen ezek a tiltott gyümölcsök indítják be az erjedést, a rendszer ideológiai pántjainak lazulását, az évtizedes agymosásból kikacsintó fiatalabb nemzedékek másként gondolkodását. Vagy a még az eddiginél is keservesebb megtorlásokat.

A közszolgáltatások hiányosságai naponta újratermelik a korrupciót. E téren a diktatúra „fejlődése” megállíthatatlan. A pénz nagy úr. A fokozatosan életbe léptetett külhoni korlátozó intézkedések ellenére a remeterezsim igencsak óvatos reformjai csak enyhítik a bajokat. Az ország gazdasága tavaly – láss csodát – állítólag 3,9 százalékkal gyarapodott. 18 éve ez a legmagasabb növekedési mutató – a helyi statisztikák rendre viszonyszámokat publikálnak.

Az idei hivatalos adatokat viszont egyelőre rejtegetik. Ám az biztos, hogy az egyre kiterjedtebb szankciók súlyosan érintik a latorállamot. Phenjan konok kardcsörtetésével az amerikaiakkal folytatandó közvetlen tárgyalásokat szeretné kicsikarni. A Fehér Ház viszont, az elnök olykor fegyveres megtorlással fenyegetőző Twitter-diplomáciája mellett (vagy helyett), jobbára Pekingre hárítaná az észak-koreai fordulat kikényszerítését.

Nagyhatalmi szorítás

Kína csakugyan radikálisan csökkentette dacos szövetségesének szánt üzemanyagexportját, ha nem is állította le teljesen. Sőt az egyik legfőbb ellentételezési cikket, az észak-koreai szén- és vasércimportot is több mint 70 százalékkal visszafogta az egy évvel korábbihoz képest. Phenjanban megugrottak a benzinárak – nem mintha az ottani amúgy is gyér autóforgalmon ez mély nyomokat hagyott volna. A doncsuk (újgazdag „pénzmesterek”) mindig feltalálják magukat.

Férfi az ország északkeleti részén található rasoni kikötőben

AFP / Ed Jones

A nagyhatalmi újjászületésén dolgozó Moszkva a Phenjant elítélő nyilatkozatok közben gazdasági jelenlétének visszaerősítésével próbálkozik. (Valaha a Szovjetunióval bonyolították az északi-koreai külkereskedelem majdnem felét.) A rezsim most új kompjáratot indított a közeli Vlagyivosztokba – ki tudja, mi mindent szállítanak rajta? Szakértők nem zárják ki az orosz olajszállítások lehetőségét. Ha ez kitudódna, vámnyilatkozatok helyett alighanem a humanitárius segélyszállítmányokról szóló szónoklatok kerülnének elő. Phenjan évente még mindig csaknem 4 millió hordó nyersolajat importál – valahonnan.

Megkerülő cselek

A neve szerint Koreai Népi Demokratikus Köztársaság az elmúlt időszakban vagy 80 országgal bonyolított le üzleteket (köztük minimálisat ugyan, de Magyarországgal is). Némelykor tisztáz(hat)atlan körülmények közepette. Igencsak gyakori az illegális forgalom – „megkerülő cselek” a kalmárpályák zöld gyepén vagy tengerkék vizén. Olykor lelepleződik egy-egy hajórakománnyi észak-koreai fegyverszállítmány Kelet-Afrika partjainál. (Túlzásra hajlamos dél-koreai becslések szerint Phenjan 2015-ben akár 300 millió dollárért volt képes hadiipari exportbevételre szert tenni.)

Itt-ott kitudódik az államilag exportált vendégmunkások rabszolgasorsa – a kínai éttermek (al)világától katari építkezéseken át az oroszországi erdőgazdaságokig. Hazautalt jövedelmük (az államnak „önként fölajánlott” hozzájárulásuk) egyes becslések szerint elérheti a teljes kereskedelmi forgalom 20-30 %-át! Phenjan az egykor divatos „forradalom exportja” helyett, jó áron, egyes afrikai féldiktatúráknak olykor a „forradalmárok” szobraival kedveskedik. Igaz, ezek szaporításában évtizedes gyakorlatot mondhat magáénak.

Marad a nagy kérdés, hogy odahaza, Észak-Koreában hány nemzedékre lesz még (vég)szükség ahhoz, hogy a Kim-dinasztia diktatúrájának gyarapodó hősi emlékműveiről kiderüljön: ezek sem ércnél maradandóbbak.