Feltétlenül és odaadóan szeretik államfőjüket, Emomali Rahmont Tádzsikisztán polgárai. Legalábbis erre utal az, hogy a hivatalos adatok szerint a tavaly tartott népszavazáson a résztvevők 95 százaléka voksolt igennel arra, hogy az 1992 óta hatalmon lévő, 63 éves politikus még annyiszor indulhasson az államfőválasztáson, ahányszor csak akar. A tádzsikok szerethetik Rahmon fiát, a 29 éves Rusztamot is, hiszen állítólag azt is megszavazták, hogy az államfőjelöltséghez szükséges életkort 35-ről 30 évre szállítsák le. Rusztam egyre inkább kiszemelt utódjelöltnek tűnik. Bár kerüli a nyilvánosságot, apja egyre magasabb pozíciókba helyezi: egy ideig az adóhivatal élén állt, majd átvette a korrupciós ügyeket vizsgáló – vagy legalábbis kezelő – ügynökség vezetését.

Nemzetvezető -ov nélkül

A hivatalos adatok valódiságát viszont sokan megkérdőjelezik. Már csak azért is, mert miközben a még megmaradt kevés ellenzéki politikus üres választóhelyiségeket ábrázoló fényképeket jelentetett meg a közösségi oldalakon, a külföldön élő csaknem egymillió tádzsik többsége pedig nem voksolt, az illetékesek mégis azt állították, hogy a 4,4 millió választópolgár kilenctizede leadta a szavazatát. Pedig a gyakorlatban elérhetetlen volt ez az arány. Oroszországban például, ahol félmillió tádzsik él, mindössze három helyen lehetett voksolni, tehát nagy részvételi arány mellett kezelhetetlen tömeg jutott volna a szavazóhelyiségekre.

Emomali Rahmon

AFP / Sputnik / Aleksey Nikolskyi

Rahmon kolhozelnökként kezdte a pályafutását – 2007-ben vágatta le a nevéről a szovjet időkben még jól hangzó oroszos „-ov” végződést –, majd több lépésben szerezte meg a gyakorlatilag élethosszig szóló elnökséget. Tavaly decemberben már azt is elérte, hogy Nemzetvezetővé nevezték ki. Ez a poszt gyakorlatilag teljes büntetlenséget és teljhatalmat jelent: még az államfői tisztségből való távozás esetén is megmarad a mentelmi joga, miközben bármikor megvétózhatja a kormány döntéseit. Rahmonnak úgy sikerült diadalmaskodnia az 1992–1997-es polgárháborúban, majd szinte teljesen eltüntetnie az ellenzéket, hogy ismerői szerint híján van az államférfiúi képességeknek. Richard Hoagland egykori dusanbei amerikai nagykövet szerint miközben a korrupt és paranoid Rahmon durván leszámolt a másként gondolkodókkal, nem igazán érti a modern világ gazdasági és politikai történéseit. A betiltásban viszont igencsak profi: legutóbb elrendelte, hogy a tádzsik médiumok a hivatalos hírügynökség álláspontjának ismertetése nélkül nem jelentethetnek meg cikkeket.

A tádzsik elnök leginkább annak köszönheti hosszú ideje háborítatlan hatalmát, hogy sem az USA, sem pedig Oroszország nem érdekelt abban, hogy az Afganisztánnal határos országban felboruljon a legalább részleges stabilitás. Azért részleges, mert 1997-ben véget ért ugyan a polgárháború, Tádzsikisztán több körzetében változatlanul a helyi haduraké a hatalom, s az országból érkezettek százszámra csatlakoznak az Iszlám Állam terrorszervezet Szíriában és Irakban harcoló egységeihez. Moszkva és Washington is attól tart, hogy Rahmont elsöpörheti egy iszlamista forradalom, s ezért még azt is elnézik neki, hogy betiltotta a vallási alapon szerveződött ellenzéki pártok működését. Ezzel viszont valószínűleg csak késlelteti a robbanást, hiszen a gazdasági nehézségek miatt egyre többen fogadják el az iszlám mérsékelt vagy éppen radikális tanításait.

Aki biztosra mehet, és aki nem

Míg Tádzsikisztánban Rahmon egyelőre biztosan ül trónján, a szomszédos Üzbegisztánban még folyik a harc azért, hogy ki foglalja el tartósan a negyedszázadig tartó uralkodás után tavaly meghalt Iszlam Karimov államfői székét. A legjobb esélye erre Savkat Mirzijajev volt kormányfőnek van, aki tavaly decemberben hatalmas többséggel megnyerte a sebtében megrendezett elnökválasztást. Bár az állami médiumok egy emberként álltak ki Mirzijajev mellett – a többi jelölt indulása szinte fel sem tűnt – taskenti források szerint még nem teljesen biztos, hogy tartósan a volt kormányfő lesz Karimov utódja.

Savkat Mirzijajev

AFP / Sputnik / Valeriy Melnikov

Türkmenisztán első örökös elnöke, a magát szerényen „minden türkmének atyjának”, azaz Türkménbasinak nevező diktátor, Saparmyrat Nyyazow 2006-ban halt meg, s utána a ma is hatalomban lévő Gurbanguly Berdimuhamedow következett. Ő példás gyorsasággal leépítette elődje személyi kultuszát: eltűntek az aranyszínű Nyyazow-szobrok, s már nem számít kötelezőnek az exállamfő által írt lelki és erkölcsi útmutató, a Ruhnama sem. Helyette viszont felépítette a saját, nem kevésbé excentrikus rezsimjét: a lótenyésztés szinte mindenki számára kötelezővé vált, Berdimuhamedow néha gitározik és énekel a tévében, és betiltotta a dohányzást az országban. Az elnök még csak hatvan éves, de már gondol a jövőjére is. A Magyarországon 2014-ben legfelső szinten is fogadott „Nemzeti Főlótenyésztő” szeptember módosíttatta úgy az alkotmányt, hogy hetven éves kora után is hatalomban maradhat, februárban pedig megnyerte a legújabb elnökválasztást. Kevesen rágták le a körmüket izgalmukban: kilenc jelölt indult ugyan, de az ellenfeleket maga az államfő nevezte ki, s a vetélytársak jól felfogott érdekükben nem kampányoltak az elnök ellen.

A legnagyobb közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságban, Kazahsztánban az ötödik mandátumát töltő Nurszultan Nazarbajev ül az államfői székben. Ő is már jó ideje gondoskodott arról, hogy bármeddig indulhasson egy-egy újabb választáson. Az alkotmány úgy szól, hogy egy személy legfeljebb két alkalommal töltheti be az államfői tisztséget – ám ez a paragrafus nem vonatkozik az első elnökre, azaz Nazarbajevre.

Családi vállalkozás

Nem csak Közép-Ázsiában uralkodnak a posztszovjet diktátorok. A kaukázusi Azerbajdzsánban már meg is valósult az első dinasztikus váltás, hiszen 2003-ban, amikor meghalt az 1993 óta hivatalban lévő államfő, Heydar Aliyev – aki korábban a szovjet tagköztársaság KGB-főnöke, majd kommunista pártjának első embere volt –, a tisztség az azóta rendszeresen újraválasztott fiúra, Ilham Aliyevre szállt át. A harmadik mandátum 2013-as megszerzése előtt, 2009-ben népszavazást tartottak az országban, s a résztvevők 90 százaléka – legalábbis a hivatalos adatok szerint – lelkesen támogatta a mandátumkorlátozás eltörlését. A napokban pedig Aliyev feleségét, Mehriban Aliyevát tette meg az első helyettesévé: a törvények szerint, ha az államfő meghal vagy tartósan képtelenné válik hivatala ellátására, már nem a miniszterelnök, hanem az első elnökhelyettes lép a helyébe.

Ilham Aliyev és apja, Heydar Aliyev

AFP / Stringer

Pedig Aliyevnek nincs túl jó híre: a szervezett bűnözést és korrupciót vizsgáló, szarajevói központú újságíró-szervezet, az OCCRP 2013-ban az azeri államfőt nevezte meg az év embereként a korrupció kategóriájában. (2015-ben az Oroszországot másfél évtizede államfőként vagy miniszterelnökként irányító Vlagyimir Putyin orosz elnök végzett az első helyen, a dobogóra még Orbán Viktor, illetve Milo Gyukanovics montenegrói államfő került fel.)

Az Európa utolsó diktatúrájaként számon tartott Fehéroroszországban Alekszandr Lukasenko az úr 1994 óta. Pályáját ugyancsak kolhozelnökként kezdte, 2004-ben rendezte meg az államfőként betölthető ciklusok számát maximáló alkotmányos korlátot lebontó népszavazást. Lehetősége nyílhat arra is, hogy átadja a hatalmat 2004-ben született fiának, Nyikolajnak, aki az utóbbi években sorra elkíséri a papát külföldi útjaira, s részt vesz a hazai állami rendezvényeken is.