Egy viszontvámokkal sújtott sziget adminisztrátora szerint ők nem is kereskednek az USA-val, és nincsenek is vámjaik
Ehhez képest a Norfolk-sziget 29 százalékos sarcot kapott Donald Trumptól.
Ehhez képest a Norfolk-sziget 29 százalékos sarcot kapott Donald Trumptól.
HVG
Évtizedek óta nem látott piaci bizonytalanságot hozott az új amerikai elnök kiszámíthatatlan gazdaságpolitikája, amit az elnök csak megfejelt azzal, hogy a szabadkereskedelmet felrúgva vámokat jelentett be a világ legtöbb országával szemben. Az Európában is beinduló fegyverkezési boom azonban komoly lehetőségeket is nyithat a pénzcsinálásra. A várakozásokról és a befektetési lehetőségekről piaci szereplőket kérdeztünk.
A Fehér Ház szerint nincs már köztük kereskedés, pedig – szankciók ide vagy oda – az áruk még mindig áramolnak.
A zongoraművész Orbánról, Trumpról és Magyar Péterről is elmondta a véleményét.
hvg.hu
Az amerikai kormány logikája szerint a Heard-sziget és McDonald-szigetek pingvin- és fókakolóniája, valamint Jan Mayen állatvilága is lehúzza az USA-t, így a jövőben nekik is megdrágítják az amerikai termékek importját.
HVG
Az Európai Bizottság elnöke tárgyalásokat szorgalmazott. Szerinte a káosznak, amit Trump rászabadított a világgazdaságra, borzasztó következményei lesznek.
hvg.hu
Az amerikai indexek már tőzsdenyitás előtt zuhantak. Ázsiában estek az indexek, Európában mínuszban nyitnak a tőzsdék.
HVG
A miniszter szerint az Európai Bizottság hibája, hogy az EU-ból az Egyesült Államokba érkező termékekre a jövőben 20 százalékos vám rakódik majd.
hvg.hu
Kína határozott válaszlépéseket ígér, Giorgia Meloni olasz miniszterelnök szerint hiba az EU-ra 20 százalékos vámot kivetni, Izraelben teljes a sokk.
hvg.hu
Az amerikai elnök azt mondta, még kedvesek is voltak, mert az új vámjaik a kereskedelmi partnerek vámjainak mintegy felét teszik ki. De a Trump-kabinet máshogy számolja a vámokat.
Mette Frederiksen Nuukba ment háromnapos látogatásra és támogatásáról biztosította a grömlandiakat.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az amerikai elnök köreiben teherként tekintenek egyesek a milliárdosra, és őt okolják az elbukott wisconsini bíróválasztásért is, de már előtte szó volt a távozásáról.
HVG
Óscar Arias Sánchez egy római császárhoz hasonlította az amerikai elnököt.
HVG
Stephen Walt harvardi professzor szerint az amerikai elnök politikáját két ösztön vezérli, és ennek megvannak a következményei. A Die Zeitnek adott interjúban Walt elmagyarázza azt is, miért hiszi, hogy Putyin nem akar újabb háborút.
hvg360
Az utolsó pillanatban sem tiszta, pontosan milyen viszontvámrendszert fog bejelenteni magyar idő szerint szerda este Donald Trump amerikai elnök. Közgazdászok mindenesetre lemodellezték a legrosszabb forgatókönyvet, aszerint a vámok még nagyobbak lehetnek, mint amelyek tovább súlyosbították a nagy gazdasági világválságot és világkereskedelmi féket, GDP-krachot és inflációvágtát hoztak. De ahhoz, hogy ez bekövetkezzen, az egész világnak Trumppá kellene válnia.
Egy fehér házi tisztviselő szerint a tanulmány arra az esetre készült, ha a grönlandiak önként megszavaznák az USA-hoz való csatlakozást.
HVG
Cory Booker ezzel megdöntötte a leghosszabb szenátusi beszéd rekordját.
HVG
Cory Booker, New Jersey-i állam demokrata szenátora a kormányzat tevékenysége elleni tiltakozásként vállalkozott arra, hogy olyan hosszan beszél, ameddig csak bír.
HVG
Donald Trump amerikai elnök szerint még a határidő lejárta előtt véglegesíthetik a TikTok amerikai üzletágának felvásárlását.
HVG
A Die Zeit szerzője szerint Donald Trump többet tett az európai védelmi és biztonsági szövetségért, mint az utóbbi 20 évben bárki. Ugyanez a logika működhet az amerikai elnök protekcionista gazdaságpolitikájával kapcsolatban is. A Spiegel eközben arról ír, hogy Európa két gázimperialista fogságában vergődik.
HVG