Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Az új kormányfő korábban kijelentette, hogy Kanada soha nem lesz az 51. amerikai állam, most annyit mondott, „nehéz, de konstruktív” megbeszélésre számít.
Washingtonba látogat kedden, és Donald Trump elnökkel találkozik Mark Carney, Kanada e hét elején megválasztott miniszterelnöke. A politiklus ezt a választás óta tartott első sajtótájékoztatóján jelentette be és úgy fogalmazott: „nehéz, de konstruktív” megbeszélésre számít.
Azt is bejelentette, hogy az új kanadai parlamentet III. Károly brit uralkodó trónbeszéde nyitja majd meg május végén. Hozzátette, a király személyes részvétele a törvényhozás ülésén “világosan hangsúlyozza az országunk szuverenitását”, és megállapította, hogy Kanada államfője a brit uralkodó.
Donald Trump amerikai elnök az elmúlt hónapokban, a kereskedelmi- és vámviták részeként, számos alkalommal utalt arra, hogy szívesen látná Kanadát az Egyesült Államok részeként, mint 51. szövetségi állam. Az elképzelést Kanada részéről teljes elutasítás övezte, Carney is kijelentette:
Mark Carney az elmúlt két hónapban már betöltötte a miniszterelnöki tisztséget, miután elődje, Justin Trudeau lemondását követően a Liberális Párt elnökeként a kormányfői feladatokat is ellátta. Kettejük találkozóját megerősítette Trump elnök is, de azt nem minősítette semmilyen módon.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.