Felháborodtak az amerikai püspökök Trump képén – „Épp most temettük el szeretett Ferenc pápánkat”

A New York-i Katolikus Konferencia szerint gúnyolódik az egyházzal az amerikai elnök.

  • HVG HVG
Felháborodtak az amerikai püspökök Trump képén – „Épp most temettük el szeretett Ferenc pápánkat”

„Nincs semmi vicces ebben a képben, elnök úr. Épp most temettük el szeretett Ferenc pápánkat, a bíborosok pedig hamarosan elkezdik a konklávét, hogy megválasszák Szent Péter új utódját. Ne gúnyolódjanak velünk!” – közölte a New York-i Katolikus Konferencia az X-en.

A bejegyzés azután jelent meg, hogy Donald Trump amerikai elnök szerdán egy újságírónak azt mondta, hogy pápa szeretne lenni, miután az megkérdezte, mit vár a május 7-én kezdődő konklávétól. Aztán pénteken posztolt egy olyan, vélhetően mesterséges intelligencia által készített fotót több közösségi oldalára, amelyen pápai öltözetben látható. A kép kommentár nélkül került fel az Instagramra és a Truth Socialre.

A BBC cikke szerint Matteo Renzi, volt olasz miniszterelnök sem hagyta szó nélkül Trump posztját. Azt írta, a kép sérti a hívőket, gyalázza az egyházat, és azt mutatja, hogy a jobboldali világ vezetője élvezi a bohóckodást.

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője tagadta, hogy az elnök tiszteletlen lett volna. Azt mondta, az elnök Olaszországba repült, hogy lerója tiszteletét Ferenc pápa előtt, és részt vegyen a temetésén, ráadásul ő a katolikusok és a vallásszabadság rendíthetetlen szószólója.