A Ford vezérigazgatója szerint Trump politikája amerikai munkahelyeket sodor veszélybe
Négy amerikai államban is olyan beruházásai vannak a Fordnak, amelyek az elektromos autózáshoz kötődnek.
Négy amerikai államban is olyan beruházásai vannak a Fordnak, amelyek az elektromos autózáshoz kötődnek.
MTI
Az orosz diktátor és az amerikai elnök szerdán folytatott telefonbeszélgetést a háború témájában.
hvg.hu
A befektetők már annak is örülnek, hogy elhangzott a béke szó, még úgy is, hogy ez gyakorlatilag orosz győzelmet jelentene.
HVG
Jim Farley szerint hosszú távon a Kanadára és Mexikóra kivetett 25 százalékos vámtarifa soha nem látott méretű lyukat fog ütni az amerikai iparon.
MTI
Madarat lehet fogatni az amerikai elnökkel, aki az ukrajnai háború megállításáról és a tárgyalások megkezdéséről is beszélt orosz kollégájával.
HVG
Donald Trumpról, Elon Muskról, Orbán Viktorról és a Tegyük Újra Naggyá Amerikát-féle autokrácia korlátairól ír a CEU Demokrácia Intézetének két tanára.
hvg360
Sorra veti ki a kereskedelmi védővámokat az amerikai elnök, kedden az acél- és az alumínium importjának extrasarcát jelentette be, de ehhez csapva belengette, hogy hasonló pluszterhekre számíthatnak az USA gyógyszer- és autóipari partnerei is. Utóbbiak között az egyik legjelentősebb Németország, és Donald Trump egy friss nyilatkozatában külön ki is pécézte a legnagyobb német autógyártókat, kétséget sem hagyva a következő célpontjai felől.
Az ügy érdekében létrehozott szatirikus petíciónak már több mint 200 ezer aláírója van.
hvg.hu
Az amerikai elnök köszönetet mondott Moszkvának az Oroszországban bebörtönzött amerikai tanár szabadon engedéséért.
MTI
A külügyminiszter azt is mondta, hogy Washington hamarosan újragondolja az orosz–magyar kereskedelmet nehezítő lépéseket.
hvg.hu
Az arab országok közös álláspont kialakításán dolgoznak.
MTI
Az alumíniumimportot érintő extra vámok miatt jobban megéri majd PET-palackban árusítani az üdítőt.
HVG
A szoros magyar–orosz viszony mellett az autóipari export is böki az amerikaiak csőrét. Orbán a Spiegel szerint úgy szigetelődött el Európában, hogy az óceán két partja között valójában szóba sem jön hídépítőként.
hvg360
A Fehér Ház egyelőre nem nyilatkozott, de az érintett AP hírügynökség úgy tudja, hogy a Mexikói-öböl elnevezés fenntartása miatt büntették őket.
hvg.hu
A kormányzati szerephez jutó tech milliárdos az Ovális Irodában arról beszélt, hogy az általa vezetett szervezet teljesen transzparens.
hvg.hu
Az elnök lépései és fenyegetőzései elbizonytalanították a cégvezetőket, akik nehezen tudják megtervezni a következő lépéseket.
HVG
Nincs még egy olyan megosztó figurája ma a világnak, mint a második elnöki ciklusát egy hónapja megkezdő Donald Trump. Politikájának következményeiről beszélgetünk az Eötvös10 Művelődési Házban.
HVG
A katolikus egyházfő az illegális bevándorlók tömeges kitoloncolását kritizálta.
HVG
Rod Blagojevich 2009-ben pénzért kínálta azt a szenátusi posztot, amelyet az elnökké választott Barack Obama töltött be korábban.
HVG
Donald Trump nemcsak Amerikát akarja naggyá tenni, hanem a saját életét is meg akarja könnyíteni, és mi sem kézenfekvőbb ehhez, mint egy elnöki mandátum.
hvg.hu