Elmondta a rendőrség, mennyibe került a városlakók elzárása Erdogantól
Csak a kipakolt kordonok 1,4 millió forintba kerültek, a rendőröknek 20 milliónál is több túlórapénzt fizettek.
Csak a kipakolt kordonok 1,4 millió forintba kerültek, a rendőröknek 20 milliónál is több túlórapénzt fizettek.
hvg.hu
A lista végén Mesterházy Attila, Puzsér Róbert és Gyurcsány Ferenc. Viszont a volt miniszterelnök a legismertebb.
Tóth Richárd
Ómolnár Miklóst és Gábor Lászlót tanúként hallgatják meg. A két kormányközeli lapban korábban azt írták a Momentum EP-képviselőjéről, hogy szexuálisan zaklatott egy nőt.
T. R.
Városi és kerületi lapokból áll majd össze. A Momentum szerint szükség van rá, hogy minden emberhez eljussanak a valódi, független hírek.
hvg.hu
Ismét eltolták a szavazást a LIBE bizottság tisztségéről.
hvg.hu
Megtaláltuk azt az asszonyt, aki feljelentést tett Donáth László lelkész ellen, így kiderült, hogyan kreált ebből országos, átpolitizált botrányt a Tv2. Az újabb részletek alapján már az is alapvető kérdés, vajon honnan tudott a kormányoldali csatorna az eredetileg bántalmazás miatt indult büntetőügyről.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint azért támadják a Momentum EP-képviselőjét, mert megpróbálta megakadályozni, hogy fideszesek fontos posztokat kaphassanak az Európai Parlamentben.
hvg.hu
A Donáth Annával kapcsolatos támadásokra reagált a Momentum elnöke ezzel.
hvg.hu
A kormányközeli lapok arról írnak, hogy a Momentum EP-képviselője szexuálisan zaklatott egy diáklányt. A politikus szerint hazugság, amit állítanak.
hvg.hu
Cseh Katalinék is az érintett géppel utaztak volna, de nem tudtak, mert a járatot törölték. Az EP-képviselő szerint sem szállást, sem más segítséget nem kaptak.
hvg.hu
A Momentum frissen megválasztott EP-képviselője azt írta, még mindig zajlik ellene a rendőrségi eljárás, ami a túlóratörvény elleni tüntetések után indult.
hvg.hu
Cseh Katalin már kedden részt vesz az ALDE ülésén. Fekete-Győr András Momentum-elnök azt mondta a pártvezetés keddi sajtótájékoztatóján, októberben újabb pofonokat vihetnek be Orbánnak.
hvg.hu
„Ne adjuk a jövőnket” címmel programbemutatót tartott a Momentum az EP-választások előtt. Erős és összetartó Európát akarnak, közös hadsereggel és sokat utazó fiatalokkal.
Tóth Richárd
A Momentum elnöke szerint a Fidesz vezetői csak maguknak köszönhetik majd, ha Oroszországba kell menekülniük a dühös tömegek elől, hátrahagyva a stadionjaikat, a magángépeiket, a fánkozóikat. Fekete-Győr azt mondja, most már készek az együttműködésre azokkal, akiknek szintén a Fidesz az ellenség. Interjú.
Tóth Richárd
Nem új kihívó, csak új, eddig nem látott ellenzék. Három kétharmados vereség után azt majd eldöntik a választók és az idő, hogy a rezsim kihívója is lesz a parlamenti egyharmad, illetve az utcán tüntetők. Ez a hvg.hu heti belpolitikai elemzése.
Tóth Richárd
A párt pedig jogi segítséget nyújt azoknak, akiket méltánytalanság, jogsérelem ért a tüntetéssorozaton.
hvg.hu
Facebook-posztban mondta el Donáth Anna, hogy mi történt, és mit tapasztalt. A túlóratörvény ellen tüntető politikussal szemben a túlóra túlóráit töltő rendőrök jártak el.
hvg.hu