Fekete-Győr András: Ez harc
A Momentum elnöke szerint a Fidesz vezetői csak maguknak köszönhetik majd, ha Oroszországba kell menekülniük a dühös tömegek elől, hátrahagyva a stadionjaikat, a magángépeiket, a fánkozóikat. Fekete-Győr azt mondja, most már készek az együttműködésre azokkal, akiknek szintén a Fidesz az ellenség. Interjú.
hvg.hu: Viszket a tenyere?
Fekete-Győr András: Igen, együtt viszket több millió magyar tenyerével. Azért viszket, mert ellopják a jelenünket, felélik a jövőnket és közben a pofánkba röhögnek.
hvg.hu: Egy parlamenten kívüli ellenzéki párt vezetője hogyan tudja megvakarni a tenyerét?
F-Gy. A.: Úgy, hogy több tízezer emberrel együtt tüntetek, menetelek, ellenállok. Orbán Viktor sok mindentől fél, de leginkább attól, ha valami váratlan történik. A decemberben kezdődött országos tüntetéshullám váratlan dolog volt. Olyannyira, hogy minket is meglepett.
hvg.hu: Melyik része?
F-Gy. A.: Az a düh és elszántság, ami jelen van az utcákon, példanélküli a Nemzeti Együttműködés Rendszerében. Orbánék eddig nem alkalmaztak erőszakot békés tüntetőkkel szemben, nem véletlenül. Most elmentek a falig, szóval elmegyünk mi is.
hvg.hu: Ettől függetlenül – ha meglepte Orbánt a tüntető tömeg, ha nem – ezt a törvényt a parlamentben elfogadták, Áder aláírta és mára hatályos jogszabály.
F-Gy. A.: És ezt a törvényt nekünk vissza kell vonatnunk. Ezért megyünk utcára január elején több vidéki városban, 5-én pedig Budapesten.
A nyomásgyakorlás folytatódik.
Bízom benne, hogy a szakszervezetek januárban komoly sztrájkba kezdenek, a Momentum támogatja ebben is őket.
hvg.hu: A Momentumnak a lehető legjobbkor jött a "rabszolgatörvény" és annak parlamenti elfogadása azzal a botrányos üléssel, nem?
F-Gy. A.: Hogy érti?
hvg.hu: Úgy, hogy az áprilisban elért 3 százalékos eredményt követően hosszú hónapokig csak belső építkezésről lehetett hallani a párttal kapcsolatban.
F-Gy. A.: Sokak belső válságai és a mi belső békénk igazolják, hogy néha az építkezés is fontos. A rabszolgatörvényre térve, a parlamenti elfogadást követő tüntetéshullám a szabadságvágyó magyaroknak jött a legjobbkor, nem a Momentumnak. 2018 egy narancssárga térképpel és több millió elkeseredett magyarral kezdődött, de egy országos, mindenre elszánt ellenálló mozgalommal ért véget. 2019-nek két választása lesz, de egy tétje:
fel tudjuk-e szabadítani a falvainkat, a városainkat, Budapestet, és az Európai Parlamentet a tolvajok elnyomása, a Fidesz hatalma alól.
hvg.hu: A Nolimpia-kampány idejéről mesélik többen a pártból, hogy az akció, hogy ezzel lépjen a Momentum a nyilvánosság elé, egy egyszerű tagtól származik. Most is egy hasonló, alulról jövő ötlet volt a füstgránát, a WC-papír és az, hogy a Momentum bizonyos szempontból a tüntetés élére álljon, vagy ez most tudatos döntés volt?
F-Gy. A.: Tudatos és gyors döntés volt ez a részünkről. Azonban azt látni kell, hogy az egész egy csapatjáték a tüntető emberek, a parlamenti ellenzék, a szakszervezetek és a Momentum között. Az „Orbán egy geci” kifejezést Simicska Lajos adta, de az O1G szimbólumot az ellenálló embereknek köszönhetjük. A parlamenti pártok botrányt csaptak az ülésteremben, amire szükség is volt, de többségében civilek szervezték meg az utcai tüntetéseket. A Momentum pedig az öt ponttal keretet, a Kunigunda utcai MTVA székházzal célpontot, a füstgránáttal eszközt, Donáth Annával a „NER ellen tüntető lány” szimbólumát, a helyi tüntetésekben való közreműködéssel pedig szervezeti támogatást adott.
hvg.hu: Tudja fejből az öt pontot?
F-Gy. A.: A rabszolgatörvény visszavonása, kevesebb rendőri túlóra, független közmédia, a független bíróságok és… (hosszú csend)
hvg.hu: Csatlakozás az Európai Ügyészséghez. Majdnem ment fejből mind az öt. Ezt a Momentum találta ki?
F-Gy. A.: Igen. Olyan közös pontokat kerestünk, amelyekkel mindenki egyet tud érteni, a sorfalban álló rendőr, a szakszervezetek, a pártok, a civilek és a fiatalok is. Lehetne ez egy száz pontból álló lista is akár, mert annyi a baj, de úgy voltunk vele, hogy
ez az az öt pillér, amin az elnyomó rendszer nyugszik.
És ezeket a pontokat vitték el a parlamenti képviselők az MTVA nevű hazugsággyárba.
hvg.hu: Ennyire nagy az összhang az ellenzéki pártok között?
F-Gy. A.: Az utcán kiváló az együttműködés köztünk. Amikor a Momentum úgy döntött, hogy a Kossuth térről a Kunigunda utcába, a hazugsággyárhoz viszi a tömeget – ami néhány éve elképzelhetetlen lett volna, hogy ennyi ember ekkora fagyban ilyen sokat sétáljon egy célért –, akkor azt mi előre megbeszéltük Szél Bernadettel, Hadházy Ákossal és Tordai Bencével. Azóta is rendszeresek az egyeztetések az ellenzék pártjai, a szakszervezetek és a civilek között.
hvg.hu: A mostani, szavai szerint kiváló együttműködés csírája lehet egy jövőbeni, választásokat megelőző együttműködésnek?
F-Gy. A.: Mi abban hiszünk, hogy az együttműködésről nem beszélni kell, hanem csinálni. A nyitás politikája ez, amit a Momentum már hónapokkal ezelőtt meghirdetett. De a kormányt nem a koordináció fogja megbuktatni, hanem az, ha emberek millió érzik, hogy el tudjuk takarítani a tolvajokat az ország éléről, ha van olyan politikai generáció, akinek elhiszik, hogy az adóból nem limuzint akar magának, hanem jól működő kórházakat, iskolákat csinálna.
hvg.hu: A nyitás politikája azt jelenti, hogy az áprilisban az együttműködéstől elzárkózó Momentum is részt vehet abban, hogy ősszel, az önkormányzati választásokon, ha úgy alakul, Nyíregyházától Zalaegerszegig egy esélyes ellenzéki polgármester áll szemben a kormánypártok jelöltjével?
F-Gy. A.: Ezt kell jelentenie a nyitás politikájának. Egy az egy ellen, ezt akarja a Momentum.
hvg.hu: Áprilisban még mereven elzárkóztak ettől.
F-Gy. A.: Én visszaléptem az egyéni indulástól a Belvárosban, ahogy az akkori alelnök Soproni Tamás, illetve az akkori elnökségi tag, Dukán András Ferenc is, hogy csak három példát mondjak. Mindhárom körzetben veszített a Fidesz.
hvg.hu: De nem volt egyeztetés a Momentum és a többi ellenzéki párt között. A mostani lépés egy tanulási folyamat vége a pártnál?
F-Gy. A.: Megváltozott a helyzet, a parlamenti ellenzék egy része is készen áll a kemény fellépésre a hatalommal szemben.
Ezzel már együtt tudunk működni.
A párt teljes egységben azt támogatja, hogy az Európai Parlamenti választásokon önállóan induljunk, az önkormányzati választásokon azonban együttműködünk mindenkivel, leszámítva a Fidesz árnyékszervét, a Mi Hazánk Mozgalmat.
hvg.hu: Ha már az EP-választást említette. Mindenki, a párt részéről is arról beszél, hogy két nő, Cseh Katalin és Donáth Anna vezetik a listát. A harmadik Nemes Balázsról már kevesebb szó esik. Azért, mert két EP-helyre számít a párt?
F-Gy. A.: Akkor ismerjék meg: Balázs közgazdász, öt nyelvet beszél felsőfokon, és 26 éves korára komoly tapasztalata van a versenyszférában is, de például részt vett a netadó elleni, sikeres tüntetések szervezésében is. Az EP-választással kapcsolatban azt tudom mondani, hogy 2014-ben egy mandátumhoz 110 ezer szavazat kellett, a Momentumra áprilisban 175 ezer ember szavazott. Mi tehát egy EP-mandátumban biztosak vagyunk, de a kutatások szerint április óta megdupláztuk a szavazótáborunkat, így a célunk az EP-választáson minél több Momentumos képviselő és minél kevesebb fideszes mandátum.
hvg.hu: Mi a Momentum terve Budapesten? Ismert több jelölt, aki főpolgármester lenne, zajlik a baloldali előválasztás is.
F-Gy. A.: Tarlós István legyőzhető, ha egyetlen erős ellenzéki kihívója van. Azon vagyunk, hogy ezt a jelöltet, aki egy győztes jelölt, meggyőzzük, hogy van értelme harcba szállnia. Ha ez sikerül, Tarlósnak Budapesten vége.
hvg.hu: Akiről beszél, nem Karácsony Gergely, nem Puzsér Róbert és nem Horváth Csaba?
F-Gy. A.: Léteznek jobb alternatívák. Az erőforrásaink legjavát azonban most az ellenállás szervezésére fordítjuk.
Nem jön több állami támogatás? |
hvg.hu: Az Állami Számvevőszék lenullázná a Momentumot, felfüggeszthetik az állami támogatás folyósítását. Hogy áll ez az ügy? F-Gy. A.: Folyamatos a nyomásgyakorlás az ÁSZ részéről, amit az EP-választás előttre időzítettek. Többször is írtam az ÁSZ-nak, amiben felhívtam a figyelmüket a nyilvánvaló valótlanságaikra, nem életszerű lépéseikre. Nonszensz, amit művelnek, semmiféle szabálytalanságot nem követtünk el. De láttuk, hogyan próbálták meg ellehetetleníteni a Jobbikot egy 660 milliós büntetéssel. hvg.hu: Felfüggeszthetik az állami támogatás folyósítását? F-Gy. A.: Semmi jogalapja nincs erre az ÁSZ-nak, de ez nem is lehet kérdés a NER-ben, itt nincs jogállam. hvg.hu: Ha nem jön az állami pénz, az a Momentum ellehetetlenüléséhez vezet? F-Gy. A.: Biztosan nem. Sokan vannak, akik segíthetnek ebben az esetben a Momentumon, akkor a közösségi támogatások felé fordulunk. |
hvg.hu: Az áprilisi választásokat követően is voltak nagy tüntetések, talán százezres tömeg is volt, de akkor énekeltek, most könnygázt nyelnek. Mi változott?
F-Gy. A.: Dühössé és tetterőssé váltak az elégedetlen emberek. Sokan felismerték, hogy Orbán Viktor az erő nyelvét érti, közösségben pedig nemcsak hangosak, de erősek is vagyunk. Ebben a harcban – ugyanis ez harc –, amit a kormánnyal és a rendszerrel szemben vívunk, mindenki a szövetségesünk, aki a Fidesszel szemben áll. Ez a mindenre elszánt tömeg ráadásul elfogadta a politikusokat, tapsot kap Kunhalmi Ágnes, Vadai Ágnes és bárki, aki szól a tüntetőkhöz.
hvg.hu: Ha már szóba hozta a DK-s Vadai Ágnest: Gyurcsány Ferenc lehet, hogy megfogadta a tanácsát, egy korábbi interjújában ugyanis arról beszélt, az egykori miniszterelnök – önt idézve – eltakarodhatna már a közéletből. Most nincs a tüntető tömeg első soraiban Gyurcsány.
F-Gy. A.: Az akkori szavaimat most kiegészíthetném azzal, hogy
Orbán is eltakarodhatna már. Reméljük, megfogadja a tanácsomat.
hvg.hu: Ő nem tüntet, Gyurcsány meg igen.
F-Gy. A.: Orbán Viktornál maradva, nála nagyobb hatalmú emberek is vesztettek már el mindent napok alatt. Minél tovább feszítik a húrt, minél tovább próbálják leuralni Magyarország minden szegletét, annál erőteljesebb lesz a reakció. Nem kell ehhez arab tavasz, láttunk már hasonlót a szomszédságban, Macedóniában, Ukrajnában, egykor Romániában is.
Maguknak köszönhetik majd, ha Oroszországba kell menekülniük a dühös tömegek elől, hátrahagyva a stadionjaikat, a magángépeiket, a fánkozóikat.
hvg.hu: Tudatos lépés volt Donáth Anna előtérbe kerülése?
F-Gy. A.: A véletlen műve volt.
hvg.hu: Ha ez véletlen is, a többi pártnál is előkerültek a női politikusok, a már említett Szél Bernadetten, Vadai Ágnesen és Kunhalmi Ágnesen kívül ott van Szabó Tímea, Bangóné Borbély Ildikó.
F-Gy. A.: Donáth Anna a rendszerrel szemben tüntető lány szimbólumává vált. Nemcsak őt vitték el a rendőrök, sokan másokat is, de őt például azért, mert feltartott egy lila füstgránátot. Teszem hozzá, hogy mosolyogva, a rendőrsorfalnak háttal állva tette ezt.
hvg.hu: Mintha a Momentum a tömeggel együtt radikalizálódott volna a tüntetéseken.
F-Gy. A.: Mi azt valljuk, hogy a könnygázról nemcsak beszélni kell, hanem ott kell lenni, bele kell állni. Donáth Annával minden egyes nap ott voltunk és együtt tüntettünk a tömeg élén az elégedetlen emberekkel.
hvg.hu: Nem hallják vissza a füstgránát és a WC-papír után, hogy ez csak botránypolitizálás?
F-Gy. A.: Soha nem hallottam még ilyet.
hvg.hu: Van konstruktivitás is a látvány mellett?
F-Gy. A.: Például az öt pont, de ilyen volt az MTVA elé vonulás is, ami azért fontos, mert rámutattunk, hogy Orbán Viktor a hatalmát a hazugság gyárával tudja fenntartani. Az MTVA olyan, mint a halálcsillag a Star Warsból. Ha valamit vagy valakit a hatalom meg akar semmisíteni, akkor ráirányítják a halálcsillagot és kilövik a célpontot – a közmédia a fideszes hazugságok jelképe, nekünk erre kellett felhívnunk a figyelmet.
hvg.hu: 2019-et az ellenállás évének hirdette meg a Momentum. Mi ennek a tartalmi eleme?
F-Gy. A.: Reményeim szerint az ellenállás folytatódik és újabb szintre lép január folyamán, aminek fontos lépése lesz a szombati tömegtüntetés. Azt akarjuk, hogy a rabszolgatörvényt vonja vissza a kormány. Ezt a vasat kézzel-lábbal ütni fogjuk. Majd ha ebben meghátrálásra kényszerítettük a kormányt, megyünk tovább.
hvg.hu: Nem igazán jellemzi a meghátrálás a kormányt. Az országos sztrájkot elképzelhetőnek tartja?
F-Gy. A.: Igen. Nem tudom, milyen kiterjedésű és mélységű sztrájk lehet Magyarországon, de azt tudom, hogy a szakszervezeti vezetők bátrak és elszántak lesznek, ha a kormány nem vonja vissza a rabszolgatörvényt. A felháborodás mindenesetre országos, a sztrájkra készülő munkavállalók azt érezhetik, hogy mögöttük vannak a diákok, a civilek, az ellenzéki pártok, és az ellenzéki, de még a fideszes szavazók jelentős része is.
Orbán pedig azt érezheti, hiába költözik a Várba, inog alatta a trón.