szerző:
T. R.

Ómolnár Miklóst és Gábor Lászlót tanúként hallgatják meg. A két kormányközeli lapban korábban azt írták a Momentum EP-képviselőjéről, hogy szexuálisan zaklatott egy nőt.

Augusztusban Donáth Annáról, a Momentum EP-képviselőjéről több cikk is megjelent a kormányközeli sajtóban, amiben megpróbálták lejáratni őt.

A Ripost azt írta, hogy:

Egy diáklány állítja: Szexuálisan zaklatta a Momentum EU-képviselőnője,

az Origo pedig azt, hogy:

Egy fiatal lány állítja: Donáth Anna szexuálisan zaklatta a Sziget Fesztivál után.

Donáth szeptemberben feljelentést tett, ugyanis szerinte a cikkekben foglaltak becsületének csorbítására alkalmas. A bíróság pedig ismeretlen tettes ellen, olyamatban lévő büntetőügyben rágalmazás vétsége miatt nyomozást rendelt el – áll a Momentum közleményében.

A bíróság végzése szerint a rendőrségnek többek között meg kell állapítania, kik készítették elő és hozták nyilvánosságra a fenti írásokat, valamint kitől származik a cikkekben említett olvasói levél. A bíróság azt is megállapította, hogy az

elkövetők kiléte, személyes adatai, illetve elérhetősége megállapításának céljából szükséges Ómolnár Miklós, a ripost.hu és a Ripost főszerkesztőjének, továbbá Gábor László, az origo.hu főszerkesztőjének tanúkénti kihallgatása is.

A bíróság a nyomozás határidejét két hónapban határozta meg.

Iványi Gábor: Donáth Anna hihetetlen dühöt váltott ki a Fideszből

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője szerint azért támadják a Momentum EP-képviselőjét, mert megpróbálta megakadályozni, hogy fideszesek fontos posztokat kaphassanak az Európai Parlamentben.

Donáth Anna az ügy kapcsán azt mondta:

azért kell végigvinni az ügyet és kimondatni velük, hogy hazudtak, hogy ha valós történet kerül napvilágra, azt komolyan vegyék az emberek. Hiszen hány ártatlan áldozat marad csendben, mert fél a meghurcoltatástól, és hogy a végén őket hazugozzák le? Közös felelősségünk ebben a folyamatosan dezinformált világban olyan etikai normákhoz ragaszkodni az újságírásban, ahol nincsenek névtelen bejelentők, nem létező tanúk, névtelen cikkírók, követhetetlen hivatkozások.

Az EP-képviselő a Facebook-posztjában arról is írt, hogy a Ripost és az Origo „bődületeset hazudott róla”, ezért hallgatják majd meg Ómolnárt és Gábort. „A két főszerkesztő és propagandalapjaik a saját fikciójukat tényként közölték, a hírek között szerepeltették. Azt hazudták az olvasóiknak, hogy ez ugyanúgy megtörtént, mint a reggeli zápor vagy egy baleset az autópályán. Ezt pedig nem tűröm szótlanul, és másnak sem szabad. Nem tűrjük, hogy hazudozzanak azért, mert már megszokták, hogy mindenki rájuk hagyja.”

Felelősségre kell vonni őket, mert folyamatosan hazudnak, mert bármikor felhasználhatók arra, hogy megpróbálják tönkretenni azoknak az életét, akiket veszélyesnek gondolnak a kormányra nézve - írta.

Hozzátette, a büntetőeljárást addig folytatják, amíg a bíróság nem mondja ki az igazat. „Nem hagyom, hogy elkenjék a felelősségüket.” Biztos benne, hogy jönni fognak még hasonlóan undorító lejáratások, hazugságok a Momentum politikusairól.

Fél tőlünk a hatalom. És jól teszik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Visszavonul vetélytársai territóriumáról a Microsoft

Visszavonul vetélytársai territóriumáról a Microsoft

A legnagyobb legendákat fotózta - meghalt Terry O'Neill

A legnagyobb legendákat fotózta - meghalt Terry O'Neill

Kórházba került a szerb elnök

Kórházba került a szerb elnök

20 órán át haldoklott az út mellett az elgázolt medve, leváltják a hargitai prefektust

20 órán át haldoklott az út mellett az elgázolt medve, leváltják a hargitai prefektust

Visszautasította a Kölnt Dárdai Pál

Visszautasította a Kölnt Dárdai Pál

Népszava: kórházi aktív ellátásokat, szülészeteket szüntetne meg a kormány

Népszava: kórházi aktív ellátásokat, szülészeteket szüntetne meg a kormány