Régi katonai teherautóban termesztették a drogot Gyömrőn
A lefoglalt drog feketepiaci értéke körülbelül 62 millió forint.
A lefoglalt drog feketepiaci értéke körülbelül 62 millió forint.
MTI
MTI
hvg.hu
Körülbelül 52 milliárd forintot ér a banánok között Rotterdamban lefoglalt csempészáru, a címzett egy magyar cég volt.
hvg.hu
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Kábítószer Bűnözés Elleni Osztály nyomozói tetten értek két magyar és egy szerb állampolgárságú férfit Tordason, a tőlük lefoglalt anyagokból minimum 100-150 kilogramm amfetamint tudtak volna előállítani - közölte a police.hu.
hvg.hu
A brazil rendőrök egy teherautó ellenőrzése során 28 tonna marihuánára bukkantak.
MTI
MTI
hvg.hu
Egy 24 éves férfit gyanúsítanak azzal, hogy kábítószert adott el az érettségi bulira készülő társaságnak.
hvg.hu
Több területen is leállt a drogfüggők hazai ellátása, a terápiás konzultációkat internetes platformokra szervezték át, de így is volt, ahol a terápia alatt állók harmada eltűnt, és többen visszaestek. A drogpiacot megviselte a helyzet, de messze nem omlott össze. A karanténhelyzetben jobb, ha vigyázunk: ne legyünk túl megengedők a viselkedési addikciókkal szemben.
A dílerek árlistával készültek a fesztiválra, ahol 20 kilogramm kábítószert akartak eladni.
hvg.hu
Egy nagymamakorú asszony a fiával együtt kereskedett a droggal.
MTI
A gyanú szerint új pszichoaktív szerekkel kereskedtek egy banda tagjai, adták-vették a "krétát" és a "hópihét".
hvg.hu
A drog jelentős részét Budapesten árulták, de külföldre is küldtek belőle.
hvg.hu
Hat helyszínen csaptak le a rendőrök egy drogkereskedő banda tagjaira.
hvg.hu
Egy 60 éves nőt vettek őrizetbe a salgótarjáni rendőrök, a Karancskesziben élő asszony új pszichoaktív anyaggal kereskedett.
hvg.hu
Lezárta a rendőrség a nyomozást annak a két holland fiatalnak az ügyében, akiknél annyi drogot találtak, hogy minden második embert el tudtak volna látni a fesztiválon.
MTI
Már az ügyészség előtt a tavaly elkapott 40 éves kistokaji férfi ügye.
hvg.hu
Három férfit kaptak el kábítószerezés miatt, aztán kiderült, hogy az egyiket körözik, a másik meg lelépett egy baleset helyszínéről.
hvg.hu
A függőségekről sok könyv született már, olyan azonban még nem, amely az életút szerint értelmezi azokat. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus, adjunktus az Ezerarcú függőség című kötetében többek között arról gondolkodik el, mennyire befolyásolja az addikciók természetét és kifutását az a tény, hogy egy ember életében mikor következik be egy elakadás. Interjú.
Czeglédi Fanni
Az ügyet egyelőre segítségnyújtás elmulasztásaként kezelik.
MTI
MTI
hvg.hu
A három éve indított akcióban több mint 5500 droghasználót és -kereskedőt öltek meg.
MTI
Soha nem tartóztattak még le Mexikóban egykor ennyire fontos pozíciót betöltő embert, de úgy tűnik, a drogellenes háború első embere is megvásárolható.
hvg.hu